Katona Vilmos: „Az Úr bevonul szentélyébe”

Az igényes kiadású, fényképekkel illusztrált, keménytáblás kiadású könyv alcíme pontosít: Kortárs római katolikus templomépítészet a liturgia tükrében. A szerző diplomadolgozatának irodalmi, könyv formátumú kiadásának célja a mai templomépítések művészeti és egyben egyházi (vallási) oldalának feltárása, konkrétan a templomépítő tervező és kivitelező mérnökök informálása, segítsége.

Az a benyomásunk, hogy már a rendszerváltás előtt is, de utána még inkább gombamód épülnek istenházák, modernek, hipermodernek, formabontók, sokszor hajmeresztőek vagy a gyakorlati használatban komoly hiányosságokat mutatók. Nagy szükség van hiteles és megalapozott tájékoztatásra. A kápolna, a templom – különösképpen a keresztény, azon belül is a katolikus – nem találékonyság, kísérletezés, esetleg extrém magamutogatás termékei, hanem illeszkedniük kell(ene) az Egyház kétezer éves hagyományához! Meg kellene felelnie a liturgia szabályainak, elégedetteknek kell(ene) lenniük a benne összegyűlő hívőknek, akiké a templom, akik használják, akiknek áhítatát semmiképpen sem rombolni, inkább építeni, felfelé emelni, gazdagítania kell.

A II. vatikáni zsinat liturgikus konstitúciója rendelkezik az egyházmegyei liturgikus bizottságok felállításáról, amelyeket a püspök vezet, de lehet ezen túl egyházművészeti bizottságot is létrehozni (SC 45–46. pontok). Amennyiben ezek komolyan és felelősségteljesen működnek, egy új templom építése majd megfelel – megint csak a zsinat szavaival – a „nemes szépségnek”, megfelel a hit követelményének, és az új templomok „alkalmasak lesznek a liturgikus cselekményekre”, sőt „lehetővé teszik a hívek tevékeny részvételét” (SC 124. pont).

A kötet pontosan ezt a célt szolgálja: építészet és vallási, hitbeli meggyőződés (gyakorlat) egyesül benne, ebbe az irányba vezet. Nemcsak a zsinat útmutatása, de az azóta eltelt fél évszázadot követően főként XVI. Benedek pápa liturgiaszeretete tükröződik benne (a szerző előszavában is utal rá), „szolgálja a tudomány és a művészet közti párbeszédet” (Földváry Miklós opponens szavai), és higgadt, kompromisszumkész.

A könyv négy nagy fejezetből tevődik össze: 1. a kortárs templomépítészet és szabadság témáján belül azt vitatja, meddig mehet el az alkotói szabadság, valamint az oltár irányát (a nép felé, avagy Isten felé?). Szól a „téri minimumról”, aminek meg kell valósulnia a szakrális térben; 2. a jelenkori templomépítészet motívumai. Ezen belül szól a monasztikus hagyomány lényeget meghatározó szerepéről, a keresztény imairányról, a kozmikus, eszkatológikus és Messiás-váró komponensekről; 3. az istentisztelet építészeti kiterjedése: a communio-modell, mozgalmas architektúra – vagy statikus tér? építőmesterség és keresztény kultusz; 4. tudományos reflexiók, alkotói önértékelések. Hoz magyar példát is, például a pannonhalmi bazilika átalakítása.

Összefoglalva, a kötet egy hiteles képzés/továbbképzés lehet a témában érintetteknek; köztük azonban nemcsak a mérnökök, a tervezők, de az egyházi személyek is ott lehetnek (ott kell, hogy legyenek)! A tárgyalás senkit sem sért, senkit sem ítél el; tárgyilagos, mérlegel, és irányt mutat. Meg kell jegyeznünk: inkább konzervatív beállítottságú, mint túl progresszív, s ez a mai világban érték (ez látszik abból, kiket idéz: XVI. Benedek pápa – N. Bux, Földváry M., Alácsi E. stb.). Terelje a ma templomot építőket és átalakítókat a teológiai és művészi igények magas fokára, ami már önmagában istendicséret!

Katona Vilmos: „Az Úr bevonul szentélyébe”
Szent István Társulat, Budapest, 2020

Forrás és fotó: Soproni Egyetem, Alkalmazott Művészeti Intézet

Magyar Kurír