Kerekes László segédpüspök a gyulafehérvári egyházmegye pasztorális tervéről nyilatkozott

A segédpüspökkel készült interjút szerkesztve közöljük, teljes terjedelmében ITT olvasható. 

– A főegyházmegyében a pasztorális bizottság átalakult, milyen formában, kikkel, hogyan működik most? Milyen gyakran találkoznak a tagok? Hogyan kezdődött a közös munka?

– A Gyulafehérvári Pasztorális Bizottság már régóta jól és hatékonyan működik a főegyházmegyénkben, és célja, szolgálata, hogy a megyéspüspök megbízása szerint főegyházmegyénkben összehangolja és segítse a lelkipásztori munkát, ugyanakkor ötleteket adjon, mindig figyelve az idők jeleire. A világegyházat vizsgálva nincs minden egyházmegyében pasztorális bizottság vagy paszotális terv, hiszen minden főpásztor és lelkipásztor tudja, hogy mi a hivatása: hirdetni az evangéliumot, kiszolgáltatni a szentségeket. (...)

A közös munka kiindulópontja az idők jeleinek meglátása volt: ma hogyan tudjuk továbbadni az örömhírt, mi a valóság, mi határozza meg az emberek gondolkodását, hol tudjuk elérni őket, és nem eladni, mégis dekódolni az evangéliumi üzenetet. Nagy segítség volt az érsek, Kovács Gergely kérése, hogy egy lelkipásztori témát találjunk a 2024-es évre a lelkipásztori szolgálat előmozdítására. Ez összehozott bennünket többnyire a fizikai térben, de pár alkalommal a virtuális térben is, körülbelül negyedévenként egyszer.

– Milyen távlatokban és milyen szükségletekből kiindulva tervezett a bizottság?

– Nagyon nehéz hosszú távra tervezni, hiszen a nagy lelkipásztori terv már készen van: a mi Istenünk elküldte az ő egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, aki meghívott mindannyiunkat Isten országába, megszerezte számunkra az örök életet, és a Szentlélek kiáradásával képessé is tesz bennünket arra, hogy ezen munkálkodjunk. Erre törekszünk a lelkipásztori szolgálatunkkal. Az idők jeleinek változása miatt azonban lelkipásztori szempontból egy-két évre tervezünk. A 2025-ös jubileumi év van előttünk, amelyre szeretnénk felkészülni, és annak lelki hatásait megtapasztalni. Ehhez meg kell újulni mindannyiunknak.

Látjuk, hogy a templom, a szentmise mellett milyen fontos nemcsak a parkolási lehetőség, hanem egy tér, ahol a közösség találkozni tud, egymásra figyel, meghallgatja egymást. Ehhez tartozik a közösségépítés, ami sok szinten történik, és bevonja az egész közösséget. Külföldi magyar lelkipásztorok beszámoltak arról, hogy sokszor éppen ez a lehetőség vitte az embereket a templomba, találtak rá Istenre, egyházra, katolikus hitünk gazdagságára.

– Hogyan választotta ki a bizottság a tematikát erre az évre? Miből indult ki, és hová szeretne eljutni, hová szeretné eljuttatni a nagy közösséget, a főegyházmegyét?

– A 2025-ös jubileumi évre készülve főpásztorunk megbízásából és biztatására, a pasztorális bizottságunk a 2024-es évet az imával megújuló közösség témájának szenteli. A világegyház Ferenc pápa kérésére idén az imádságra fókuszál, mi a főegyházmegyében a megújulást tartjuk elengedhetetlenül fontosnak, így lett ez a témánk: az imával megújuló közösség éve. Megújítva személyes és közösségi életünket szeretnénk felkészülni a nagy jubileumra. (...)

A másik kiindulópont a szinodális út témái: az aktív részvétel, a szeretetközösség és a misszió életbe léptetése, ami folyamatban van. (...)

Ötletekkel próbálunk segíteni a lelkipásztoroknak: ami sok közösségben már megvalósult, működik, az az én közösségemben, plébániámon is gyümölcsöző lehet. A gyulafehérvári érsekség weboldalára folyamatosan töltünk fel olyan jó ötleteket nagyobb, kisebb plébániák számára, amelyek segítenek a megújulásban, a közösségépítésben. A rétegpasztoráció számára is megannyi jó ötletet találunk, amelyek segítségével az egész liturgikus év folyamán, másokat is bevonva, elindul valami. (...)

A víziónk az, hogy egyházközségeink élő közösségekké alakuljanak, olyan helyekké, ahol mindenki találkozhat Istennel: a jóságos mennyei Atyával, a Megváltóval, Jézus Krisztussal, és a Szentlélekre figyel. A saját egyházmegyénk, egyházközségünk fontosságát jó hangsúlyozni: ez a mi templomunk, a mi közösségünk, itt mindenki számít, nemcsak a 15-20%, aki a templomba jár, hanem a többi 80-85% is.

Szeretetközösséggé kell alakítani a plébániát, elutasítani az arroganciát, a lekezelő magatartást! Aktív részvételre kell bátorítani a híveket: felsorolni a szolgálatokat, és megszólítani önkénteseket. Bizalmat kell előlegezni a plébániai kiscsoportnak (néha azzal, hogy kulcsot adunk a hittanteremhez). Megvallani és továbbsugározni azt a gazdagságot, amivel Isten megáldott. Az egyházközségünk főesperesi kerület és egyben a főegyházmegye része, nem magunkban és magunknak vagyunk, hiszen léteznek kis és szórvány egyházközségek is, akiket segítenünk kell.

– Mit kell e terv valóra váltásáért tennünk? Azaz mit tegyen, tehet egy segédlelkész, plébános, hitoktató, kántor, plébániaközösség, csoport, és mit tehet az egyén, az ,,egyszerű hívő”?

– Mindenekelőtt saját magunkkal kell kezdeni, meg kell újítani az életünket, a gondolkodásunkat. A kedvesség, a bizalom kialakítása tőlünk függ. Kedvet kell találjunk ahhoz, hogy másokat is bátorítani tudjunk. Csodálom azokat a lelkipásztorokat, akik a szórványban vannak, és nagy erőfeszítéseket tesznek az egy-két gyermekért, fiatalért, ministránsért, hívőért, és örülnek a kisebb eredménynek, gyümölcsnek is.

Tegyük félre a sértődést, hiszen az életünk nem erről szól. Próbáljuk egymást megérteni, licitáljunk felfelé, Isten felé, hiszen ő a fontos. Ez a prioritás. Segítsük egymást! Nem önmagunkért vagyunk, hanem együtt kell járnunk. Tegyünk valamit egyházközségünkért, templomunkért, közösségünkért. Vegyük komolyan azt a kisközösséget, ahová tartozunk, azt a szolgálatot, amit vállaltunk, lehet az egyháztanácsosi, kántori vagy rózsafüzér társulat vezetői szolgálat. Pontosan jelenjünk meg az imaórákon, programokon, legyen ez az első számunkra. Legyen fontos számunkra a szentmise, az azon való részvétel, de az arra való felkészülés is, mind a homília, mind az ének-zene terén. Hívjunk meg másokat is. Nagyon jó példa, amikor a lelkipásztor házi feladatot ad a híveknek, hogy a következő vasárnapra hozzon mindenki magával valakit.

Beszéljünk pozitívan egyházunkról, egyházközségünkről, híveinkről, lelkipásztorainkról, lássuk meg az élet szép és örömteli oldalát. Vegyük észre egymásban a jót, ne pletykáljunk, ahogyan erre Ferenc pápa is több alkalommal felhívta a figyelmünket.

Forrás: Romkat.ro/Bodó Márta

Fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír