Látás, hit, közösség

A vakon született meggyógyításának evangéliuma nagyböjt negyedik vasárnapján abban a liturgikus helyzetben értelmezendő, amelyben elhangzik. Ez a nap a keresztségi készület során alkalom a katekumenek hitének vizsgálatára. A hit egyrészről jelen van, hiszen ezért kéri a felnőtt a keresztséget; másrészről vágyott ajándék, ahogy a keresztelés szertartásának párbeszéde kifejezi: – Mit kérsz Isten Egyházától? – Hitet.

A hit pedig új látást ad az embernek, képességet, hogy másként lássa élete történetét, mögé lásson az eseményeknek, lássa a valóságot, a láthatatlant.

Látó emberként nehéz elképzelni, mit jelent születéstől fogva vakként élni. Milyen élet az, amelyben nincs közvetlen tapasztalat a színekről, az építészet és a festészet remekműveiről, ahol a távlat, a táj fogalma csak közvetett absztrakció. Mekkora változás ehhez képest megnyílt szemmel rácsodálkozni a világra! A hit is, amikor találkozik vele az ember, mély, sokszor megrendítő, az egész létet átjáró változást hoz: új távlatot, új látásmódot. De ahogy az ember látása gyengülhet, sőt elveszhet, úgy a hit új látását is védeni, óvni kell, mert kihunyhat. Igaz, ha egyszer rátaláltunk, legalább van elképzelésünk, emlékünk arról, hogy milyen a hit szemével látó emberként élni. Ezzel a tudattal tekint a megkeresztelt ember az elnyert ajándékra, tudva, hogy van vesztenivalója, ezért őriznie kell a kapott ajándékot. 

A gyógyításon túl van egy másik sajátos vonulata is a történetnek. A vakot megvetik, mert ő vagy felmenői bizonyára vétkeztek. Szülei élnek még, de mintha lemondtak volna róla, koldulni kényszerül, sőt félelemből meg is tagadják őt, mintha semmi közük nem volna hozzá. Amikor pedig meggyógyul, és öröme teljes lehetne, kitaszítják őt a közösségből. Ekkor azonban ismét megkönyörül rajta az Úr, közösségre lép vele, új családot is kínálva neki: a hívők közösségét. Éppígy a keresztségnél is mindaz,

ami a megkeresztelendővel történik, nem csupán egy személyes történet Isten és közte, hanem belépés az Egyház, a hívők közösségébe. 

A mai evangéliumi történet különösen alkalmas arra, hogy belehelyezkedjünk egy-egy szereplő helyzetébe. Felvonulnak a tanítványok, akik a nyomort látva bölcselkedni kezdenek. Látjuk a szomszédokat, akik szükségét érzik, hogy az eddig beteg embert az öröm közös megélése helyett a farizeusokhoz hurcolják, és feljelentsék a csodatevőt. Megjelennek a farizeusok is, akik bár tehetnék, előítéleteik és elvakultságuk miatt nem látják a nyilvánvalót. Itt vannak a szülők, akik félelemből megtagadják saját gyermeküket. De itt van a vak is a nyomorával, aki bár nem maga kéri, végigmegy azon az úton, amelyen előbb a szeme nyílik meg, majd ragaszkodva az igazsághoz, lehántva a történetről minden felesleges magyarázatot, a találkozásban igazi hitre jut. És végül előttünk áll az Úr, akit nem köt az emberek vélekedése és ítélete, akit csupán Isten dicsőségének megnyilvánulása és maga a vak ember érdekel. 

Szerző: Dobszay Benedek OFM

Magyar Kurír