Ma is közbenjár – Kaszap István szentéletű kispapra emlékeztek szülővárosában, Székesfehérváron

A székesfehérvár-öreghegyi Magyarok Nagyasszonya Plébánia családi adventi lelkinapját a misére hirdetett zarándoklat zárta.

Tóth Tamás plébános egy gyógyulás történetével kezdte köszöntőjét. A közelmúltban Belgiumban egy rendkívül súlyos állapotban lévő daganatos kislány épült fel, akinek édesanyja Kaszap Istvánhoz fohászkodott gyermeke életéért. Kaszap István régóta őrködik családunk felett – írta az anyuka. Majd a plébános arról beszélt, a földi pokolban is meg lehet élni az örömöt, ha nem engedjük besötétülni gondolatainkat, és hisszük, hogy Jézus mindig velünk van.

Spányi Antal püspök a szentmise elején bejelentette, hogy újabb hálatábla érkezett a plébániára egy családtól, amelyet személyesen bíztak rá, hogy helyeztesse el a székesfehérvári templom oldalán álló Kaszap-sírnál. „Az imameghallgatások száma tehát napjainkban is nő, s ez nemcsak a szentéletű kispap iránt tanúsított tiszteletet és bizalmat igazolja, hanem jelzi azt is, hogy Kaszap István Isten előtt áll, és közbenjárónk a mennyben.”

A főpásztor beszédében Kaszap Istvánt olyan csillagnak nevezte, aki eligazító jel, hogyan éljünk helyesen az élet útvesztőjében. Akinek példája segít, hogy megtaláljuk azt az utat, amelyen járnunk kell, hogy azzá legyünk, aminek a Teremtő Isten megalkotott minket. „Fehérvár, a szülővárosa hálás és büszke rá. Sírját e városból és messze földről is naponta keresik fel zarándokok, akik itt imádkoznak. De egyre sokasodnak azok a hálatáblák is, amelyek megható tanúságai annak a meggyőződésnek, hogy imáikat az égben Kaszap István pártfogolta, és így nyertek az őt kérők „ügyei” jó véget.”

Majd a megyéspüspök megemlékezett Kaszap István rövid és súlyos betegséggel végződő, nehéz életútjáról, amely Isten szemében egy beteljesült élet lett. „Lelkének sajátos világa szeretettel, szenvedéssel, imákkal, az Istennek való odaadottságában lett teljes. Élete hétköznapi élet volt, mint sok társáé, hasonló körülmények között élte meg a mindennapokat. De lelkében magasabb lánggal égett az isten- és emberszeretet ki nem alvó tüze. Tudta, hogy Isten ezt várja tőle, ehhez ragaszkodott mindhalálig. Ez volt küldetése, felismert és elfogadott célja. És abban ki is tartott. Nem adta fel soha, egyetlen pillanatra sem. ... Jellemét a cserkészetben is alakította. Az ott meglévő lehetőségeket jól felismerte, elfogadta, és fel is használta, hogy emberibb ember legyen. Ott tanult meg felelősséget vállalni másokért, kitartani a célhoz vezető úton.”

A főpásztor beszédét azzal zárta: Kaszap István nemcsak a maga harcát küzdötte végig és lett beteljesedett személyiség, „teljes ember”, hanem olyan küldetést is hordozott, mely hozzánk is szól. Rövid életével utat mutatott, amelyen járva a mi életünk is áldás lehet társainknak és dicsőség az Istennek.

A szentmise után a hagyományoknak megfelelően a papság, a zarándokok, a cserkészek és a hívek a megyéspüspök vezetésével kérték Kaszap István további közbenjárását, és imádkoztak mihamarabbi boldoggá avatásáért.

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

Szöveg: Berta Kata

Fotó: Kovács Marcell

Magyar Kurír