Mindvégig hitt a feltámadásban – Dávid Zsuzsanna Esterházy Jánosról szóló tárlata a MOM-ban

A program a Gesztenyés-kertben lévő Esterházy János-szobornál gyertyagyújtással kezdődött.

Martényi Árpád, az Esterházy János Emlékbizottság elnöke rövid beszédében kiemelte: Nagy János felvidéki szobrászművész alkotása a Gulágra hurcolt, ruhájától megfosztott Esterházy Jánost ábrázolja.

A művész így nyilatkozott művéről: „Az én szobrom egy embert ábrázol, aki mezítláb kint áll abban a rettenetes hideg pokolban, egy lópokróc katonakabátba burkolózik, próbálja összefogni, védekezve a hideg ellen. Alatta meztelen a teste, kopasz, éhes, sovány és beteg. A vad szél meg fúj. Ebben a szélben áll, és néz szembe vállalt sorsával. Valahogy a szentté válást szerettem volna ábrázolni… Ugyanakkor szeretnék az egész embernek méltóságot adni, kifejezni azt a szelíd vállalását, amelyet a szenvedéssel, a hideggel, a sorssal szemben megtestesített. Mert hát ellenállni itt nem lehetett, csak vállalni a szenvedést. Ezt a szenvedő, jóságos, segítőkész embert próbáltam megmintázni, azt, aki a börtönben mindenki másnak is segített. Még a papokat is ő vigasztalta… ő a nemzetet, a vallást, az erkölcsöt és mindent, ami fontos, megtestesítette a számomra is.”

A megemlékezés a MOMKult kupolatermében kiállítással és kulturális esttel folytatódott.

Esterházy János boldoggáavatási eljárása jelenleg is folyamatban van. Életét és szenvedéstörténetét, valamint lelki örökségének máig ható üzeneteit ismerhettük meg Dávid Zsuzsanna A mi jelünk a kereszt című akvarellsorozatán keresztül. A tárlaton az egységes, azonos méretű alkotások valamennyi darabja Esterházy Jánoshoz kötődik, felelevenítve életének kálváriáját. A kiállítás címe utalás arra, hogy Esterházy János (1901–1957), aki a két világháború között a felvidéki magyarság legkiemelkedőbb politikusa, pártelnök és parlamenti képviselő volt, Szlovákia náci Németország általi megszállását követően elkötelezett katolikusként kijelentette: „A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt.”

A megjelenteket Dávid Zsuzsa színházi rendező köszöntötte, aki csupán névrokona a kiállítás létrehozójának. Felidézte: egy kedves barátnője tavaly karácsonyra meglepte őt egy ajándékkal, egy naptárral, benne az itt látható képekkel.

Különlegesen furcsa élmény volt számára: él még egy azonos nevű hölgy, akinek az életében Esterházy János szemmel láthatóan és tapinthatóan ugyanolyan fontos szerepet tölt be, mint az övében.

A színházi rendező kiemelte: a képek és az alatta lévő gondolatok meditációra, elmélyedésre késztetik. Emlékeztetett rá: Esterházy János nagyon erősen kötődött az édesanyjához. Négyéves volt, amikor meghalt az édesapja, akinek utolsó mondata így hangzott hozzá: „Légy hű magyar!” Esterházy János megértette ezt a mondatot, mindvégig hű maradt ehhez, megélte annak minden tragikumával, szépségével együtt.

Dávid Zsuzsa idézte a felvidéki magyar politikust:

„Mi a történelemből megtanulhattuk azt is, csak az olyan törekvés jut diadalra, aminek mártírjai voltak.”

Hozzátette: ha végiggondoljuk a történelmünket, akkor rájövünk, hogy mennyire igaz ez. Megemlítette Márton Áron, Mindszenty József nevét is, akiknek a boldoggá avatása ugyancsak folyamatban van, de vannak olyanok is, akiket már boldoggá avattak: Salkaházi Sára, Meszlényi Zoltán, Brenner János és mások.

A színházi rendező emlékeztetett rá: Esterházy eleve többnyelvű közegben nőtt fel, édesanyja lengyel volt. Nála valóban igaz volt az, hogy ember és ember között nem tett különbséget, komolyan gondolta, hogy Isten teremtményei vagyunk valamennyien. Ebben a szellemben élt. Szilárd következetességének meglett az „eredménye”, élete utolsó tizenkét évét börtönben töltötte, szörnyű körülmények között.

Dávid Zsuzsa úgy érzi, egy napot sem bírna ki hasonló helyzetben, képtelen lenne elviselni a lelki, fizikai terrort. Kiemelte: Esterházy János sorsán, életén keresztül, megismerve gondolatait értette meg igazán, mit jelent valóban keresztény emberként élni. Esterházy megváltoztatta az életét: minden napját imával kezdi, erőt kér az Úrtól, hogy végig tudja élni a napot, jó keresztényként. Nem szégyelli bevallani, hogy sokszor nem sikerül, „de hát az ember törekszik és próbálkozik”.

A tárlat címére utalva a színházi rendező idézett Esterházy Jánostól: „A kereszt változatlanul a legfelségesebb szimbólumunk. A keresztény felebaráti szeretet áldozatos tettek hosszú sorozatával testvéri együttérzésben enyhíteni tudja a nyomort, fájdalmat, bánatot. Idegennek kell lennie előttünk minden olyan eszmeáramlatnak, amely ellenkezik a krisztusi gondolattal.”

Esterházy János nemcsak mondta a szép szavakat, mint más politikusok, hanem a vérével váltotta igazságra.

A kiállítást Prokopp Mária Széchenyi-díjas művészettörténész nyitotta meg. Szomorúnak nevezte, hogy azt hisszük, ismerjük a magyar történelmet, „de gőzünk sincs, hogy mit jelent magyarnak lenni”. Nem ismerjük a Bibliát sem, mert ha csak kicsit is ismernénk, nem ilyen kevesen lennénk jelen ezen a csodálatos kiállításon. Nincsenek itt az iskolák diákjai, pedig több iskola is van a kerületben. Professzorasszony a Gesztenyés-kerti koszorúzás alatt odament a padon ülő emberekhez, megkérdezte, ismerik-e Esterházy Jánost, de a megkérdezettek egyike sem ismerte, pedig „a XII. kerület minta magyarságban, vallásban”. Van tehát mit tennünk... – fogalmazott.

Professzorasszony kiemelte: nagyböjtben vagyunk, húsvétra, a feltámadásra készülünk. Ez a tárlat is a reményről szól. Elgondolkozhatunk, miért születtünk, mi dolgunk a világon, hogyan működik a kegyelem. Mindnyájunk feladata, hogy mindezt sokkal komolyabban sugározzuk az emberek felé.

Reménykeltő, hogy Dávid Zsuzsanna ennyire fiatal, és hogy művészként és rajztanárként is képes megszólítani a fiatalokat, megnyitni a diákok szívét, bemutatni Isten és ember kapcsolatát, ahogyan ez a szép tárlat is ezt teszi. Kiemelkedő jelentősége van az iskolákban a művészeti nevelésnek, oktatásnak, képzőművészetnek, zenének, és ebben a családnak, szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak egyaránt megvan a szerepük, szükséges együttműködniük. Utalva Kölcsey Ferenc Himnuszára, nemzeti imádságunkra, Prokopp Mária úgy fogalmazott: „legyen minden családban reformkor”.

A szülők, nagyszülők meséljenek a gyerekeiknek, unokáiknak személyes történeteket a múltról.

Prokopp Mária úgy fogalmazott: a kiállított képek a szívünkbe hatnak, miközben gyönyörködünk bennük, átérezzük Esterházy János egész életét, átéljük szenvedését, megaláztatását. Ezért csodálatosak ezek a festmények, és ugyanilyen szép Nagy János Gesztenyés-kertben álló Esterházy-szobra is. A képek és a szobor is a hitről, a hazafiságról szól.

Közeleg a húsvét. Fogjuk meg egymás kezét. Esterházy János élete is erről szólt. A legreménytelenebb helyzetben is hitt a szeretetben, a feltámadásban. Higgyünk ebben mi is, és Magyarország feltámadásában is.

A megemlékező est végén Esterházy János életéről láthattunk vetített képeket.

A képek alkotója, Dávid Zsuzsanna mindenkinek köszönetet mondott, aki segített a kiállítás létrehozásában. Kiemelte: Esterházy János lelkülete arra kötelez bennünket, hogy szolgáló szeretettel legyünk jelen a világban. Vigyük el a világba az evangélium üzenetét. Reményei szerint ez a kiállítás is erről szól.

A kiállítás-megnyitón közreműködött Csábi István iskolaigazgató, előadóművész, valamint Híves István karnagy.

Fotó: Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír