Nem leszek soha e csöppségek Heródese! – Megnéztük az auschwitzi szülésznőről szóló filmet

A film főhőse Stanisława Leszczyńska (1896–1974) szülésznő, aki az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban háromezer újszülöttet segített a világra. Szolgálata alatt egyetlen anya vagy csecsemő sem vesztette életét. A dokumentumfilmben Stanisława egyik lányunokája, valamint a még élő, táborban született személyek nyilatkoznak. Az elbeszélésekből, korabeli dokumentumokból megismerhetjük Stanisława Leszczyńska életét.

Stanisława 1896. május 8-án született, Łódźban, Jan Zambrzycki asztalos és felesége, Henryka leányaként. Szülei mélyen hívő katolikusok voltak. Stanisława kislány volt még, amikor édesapját behívták a császári hadseregbe és Turkesztánba küldték. Azért, hogy megéljenek, édesanyja 12 órás műszakban dolgozott a poznańi gyárban. Szépen keresett, és így lehetővé vált, hogy Stanisława magániskolába járhasson. Édesapja Lengyelországba való visszatérése után, 1908-ban a család Brazíliába költözött, a jobb megélhetés reményében, de két év után visszatértek. Stanisława 1914-ben, az első világháború kitörésének évében fejezte be a középiskolát. 1916 októberében férjhez ment Bronisław Leszczyński nyomdászhoz. Négy gyermekük született, Bronisław, Sylwia, Staniszław és Henryk. A család Varsóba költözött. Stanisława 1923-ban dicséretes minősítéssel elvégezte a szülésznői főiskolát. Azonnal ígértet tett: ha valaha is elveszít egy gyermeket szülés közben vagy közvetlenül utána, elhagyja hivatását. A család visszaköltözött Łódźba, Stanisława szülésznőként kezdett el dolgozni.

A náci Németország Lengyelország lerohanása után Łódźban is gettót hozott létre a zsidók számára. A Leszczyński család élelmiszerek és hamis dokumentumok kézbesítésével segítette az üldözötteket. Stanisławát 1943 februárjában tartóztatták le, akárcsak három gyermekét. Férjének és elsőszülött fiuknak, Bronisławnak sikerült elmenekülniük a városból.

A nácik Stanisława két kisebb fiát, Stanisławot és Henryket a mauthauseni koncentrációs táborba hurcolták, míg őt, Sylwia lányával együtt Auschwitzba. Stanisława a női barakkban folytatta hivatását. Találkozott Mengelével, a „halál angyalával”, aki jelentést kért tőle a szülések levezetéséről. Mengele határozottan közölte vele: ne vágja el a zsidó újszülöttek köldökzsinórját, dobja őket a földre, a patkányok közé; a visszaemlékezések szerint a táborban hemzsegtek az egerek, patkányok, bogarak, poloskák. Az is köztudott volt, hogy a zsidó újszülötteket vízbe fojtják, köztük egy ikerpár sorsa is ez lett. Stanisława azonban egyértelműen nemet mondott a felszólításra, arra hivatkozva, hogy ő az élet védelmére esküdött fel, nem a gyilkolásra. „Soha nem fogok engedelmeskedni ennek a parancsnak. Nem leszek soha ezeknek a csöppségeknek a Heródese!” Emlékirataiban lejegyzi, hogy Mengele rettentő dühbe gurult, de nem ellenőriztette, hogy teljesíti-e követelését.

A borzalmak túlélői csodának tartják, hogy olyan körülmények között, nélkülözve a legelemibb higiénés feltételeket is – még víz sem volt, és legalább húsz percbe tellett, mire előkerült egy vödör víz az anya és az újszülött mosdásához – Stanisława le tudta vezetni a szüléseket. Szétvágott ruhákból varázsolt szakadt pokrócokat, abba bugyolálta az újszülötteket. Közben állandóan imádkozott Krisztushoz és a Szűzanya közbenjárását is kérte. A Gondviselésbe vetett abszolút bizalmát mutatja, hogy a különösen kritikus helyzetekben így fohászkodott Mária közbenjárásáért: „Ég Királynéja, nem baj, ha csak az egyik cipellőd van a lábadon, ne keresd a párját, gyorsan, most azonnal kérjed Szent Fiad segítségét!”

Stanisława feltétlen hite erőt és reményt adott az embertelen körülményektől meggyötört raboknak is. A gyermekükkel várandós anyák egyszerűen csak mamának hívták. Az egyik visszaemlékező felidézi, hogy szenteste napján, miközben Stanisława levezetett egy szülést, a tábor egyik tisztje felsóhajtott: „Egy pillanatra embernek éreztem magam!” Még ha csak másodpercekre is, de megérintette a Megváltó Krisztus szeretete, amely sugárzott Stanisławából.

Rendszeres volt Auschwitzban az is, hogy a néhány hetes újszülöttet elszakították az anyától, ismeretlen helyre vitték. Stanisława próbált ez ellen is tenni: nem feltűnő helyen megjelölte a csecsemőt. Sok szülő ennek alapján talált rá később, a világháború után gyermekére.

Stanisława Leszczyńska és lánya – akit édesanyja kétszer mentett meg a haláltól a gázkamrában – a felszabadító amerikai csapatok bevonulása után,1945. február 2-án hagyhatta el az auschwitzi tábort. A családtagok – a férjet, Bronisławot kivéve, aki a varsói felkelésben halt meg – Łódźban találkoztak újra.

A háború után Stanisława a rá mindig jellemző lelkiismeretességgel folytatta szülésznői hivatását. Húsz évvel a tábor elhagyása után megírta az Oświęcimi szülésznő jelentése című visszaemlékezését, amely 1965-ben jelent meg. A dokumentumban részletesen leírta a táborban végzett tevékenységét. Írását így indokolta: „A szülésznő, a 41355. számú fogoly, azok nevében tudósít, akik nem tudják elmondani a világnak ártalmukat – az anya és a gyermek nevében.”

Maria Stachurska megrázó dokumentumfilmje igazolja a hitet és reményt, hogy a gyűlölet és a halál rengeteg áldozatot követelő tobzódása idején sem hal ki az emberekből a szeretet, az áldozatkészség. A „halál angyala” soha nem győzheti le végleg az „élet angyalát”. A Łódźi Főegyházmegyében 1991-ben elindult Stanisława Leszczyńska boldoggá avatásának folyamata.

Szerző: Bodnár Dániel

Fotó: Krzysztof Mordak

Magyar Kurír