Szalézi Szent Ferenc élete és lelkisége

Gianni Ghiglione Szalézi Szent Ferenc életéről írt tanulmányában bemutatja a kort is, amelyben élt és alkotott. A XVI. században a figyelem az új földrész, Amerika felé fordult. Itáliában virágzott a reneszánsz. Európa a protestáns reform okozta mély megosztottságot élt át. A reformáció előretörésére katolikus részről a tridenti zsinat a válasz. Szentek egész sora élt ebben a században.

Ferenc egy ilyen világba született bele, egy tízgyermekes nemesi család legidősebbjeként. Már 12 éves korában elhatározta, hogy az „Egyházé lesz”, de apja kívánságára Párizsban és Padovában tanult polgár- és egyházjogot. Pappá 1593-ban szentelték. Első prédikációja az Eucharisztiáról szólt, ami egész életét átszövő vezérfonalává lett. „Isten, szavakkal ki nem fejezhető módon birtokba vette a lelkemet.”

Szalézi Ferenc az újságírók védőszentje. 1600-ban kiadott, Viták című röpiratában prédikációkat jelentetett meg, melyekben bemutatta a katolikus hit alapigazságait: az Eucharisztia és a szentgyónás, az Egyház és a pap, illetve a Biblia olvasása témájában. Gianni Ghiglione szerint két fontos jellemzője van a „publicista” Ferencnek: a kötelességtudat, hogy informálja olvasóit a katolikus álláspontról, és a vágy, hogy megmutassa nekik saját szeretetét. „Soha nem fogtok olyan, nektek szóló írást olvasni ember tollából, akit annyira érdekelne a ti lelki jólétetek, mint engem.” A tanulmány írója kiemeli: Szalézi Ferenc szigorú volt és hajthatatlan, ha a bűnről volt szó vagy az eretnekségek terjesztőiről, de határtalan türelemmel viseltetett azok iránt, akik az eretnek eszmék áldozatai lettek. Ez némelyeknek nem tetszett, és feljelentették őt a püspöknél, mert az eretnekeket „testvéreim”-nek szólította. Így válaszolt: „Eltévedt testvérek, lázadó testvérek, de akkor is testvérek!”

Gianni atya szerint a szalézi szellem Ferencnek ebben a ferenci mondatában összegződik: „Az az igazság, amely nem szeretetteljes, olyan szeretetből fakad, amely nem igazi.” A tanulmány szerzője kiemeli, hogy Ferenccel született meg a „szalézi” fa, amely négyszáz év alatt sok családdal gazdagodott, férfi és női szerzetesrendekkel egyaránt. Ezeket Ferenc lelkisége inspirálta, „amely az egyszerűségen, a szívélyességen, Isten akaratának keresésén és az önzetlen szereteten alapszik”.

Olvasható a kötetben Rónay Györgynek a Vigilia 1950. szeptemberi számában megjelent tanulmánya. Az író, költő emlékeztet rá: a XVI. század végének Párizsában sok volt az őszinte áhítat és kegyelem, „de volt benne bizonyos fülledtség és egzaltáltság is”, ami nem kerülhette el Szalézi Ferenc figyelmét. Azonnal ráeszmélt korszakalkotó feladatára és saját hivatására, „csatornázni ezt az áradatot, megtartani a világban, megtermékenyíteni, megszentelni vele a világot, visszaterelni a rendkívülire áhítozó törekvéseket a mindennapi életbe, s ezt a mindennapi életet avatni az életszentség – a laikus életszentség – iskolájává”. Rónay György kifejti: a XVI–XVII. században a hitvitázók Istent dogmatikus vagy apokaliptikus megvilágításban mutatták be. Velük szemben Szalézi Ferenc művei tele vannak a gondolattal, hogy a keresztény élet nem más, mint Isten szeretete, és a cél a gyakorlatban érvényesíteni ezt az isteni szeretetet. Ennek hangsúlyozása újszerűen és felszabadítóan hatott a lelkekre.

Háromszáz esztendővel Lisieux-i Kis Szent Teréz előtt már Szent Ferencnél megjelenik a „kis út” szelleme, mint „az Isten iránti föltétlen bizalom és önátadás, a lelki gyermekség szelleme”. „Lelkét, mely élénk és finom, a gyermekség iskolájába kell adnia; haladjon így szép lassacskán és Isten majd fölneveli önt” – írja egy hölgynek.

Benne van a kötetben Sík Sándor 1961-es, nagyböjti lelkigyakorlaton elhangzott elmélkedésének szerkesztett változata is, amit Szalézi Szent Ferencnek szentelt. A piarista pap költő a genfi püspök, teológus legfőbb tulajdonságának minősíti, hogy világi embereknek szól, nem szerzeteseknek. Ugyancsak lényeges, hogy filozófiai és teológiai alapvetést ad a lelkivezetésnek. Sík Sándor rámutat: az emberre jellemző a pesszimista és az optimista istenfogalom. Előbbi szerint a kép sötét, „Isten az igazságos Isten, aki bosszút áll minden rosszért, és aki poklot is teremt. Olyan Isten, akitől félni kell és rettegni.” A másik istenfogalmat Jézus Krisztustól kaptuk, amely így kezdődik: „Miatyánk.” Márpedig ha Isten az Atyánk, akkor „jobban szeret bennünket, mint mi magunk”. Jézus Krisztus magát adta értünk, „ez igazán inkább a szerető, mint a büntető Isten képét mutatja”. Sík Sándor szerint másképpen áll az Isten elé, másképpen imádkozik, bánja bűneit és kéri kegyelmét az, aki Szalézi Szent Ferenc istenfogalmán nevelődik. A tanulmány írója Szent Pál apostolt is idézi: „Akarom a jót és cselekszem a rosszat.” Szalézi Szent Ferenc viszont megfordítja ezt, és így fogalmaz: „A jót, amit akarok, nem teszem, de hála Istennek, tudom, hogy akarom.” Szerinte a szabad akarat nem győzhető le, ha bizalmunkat Istenbe vetjük, a legfontosabb, hogy az ember ne akarjon bűnt elkövetni. „Ha nem tudom tenni a jót, az szomorú, de ha nem akarom tenni a bűnt, akkor semmi sem kényszeríthet rá.” Szalézi Szent Ferenc szerint Isten az akaratunk alapján ítél meg bennünket.

A kötethez Ábrahám Béla SDB szalézi tartományfőnök írt előszót, kiemelve, hogy Szalézi Szent Ferencet sokan kedvelik, néhányan idézik is egy-egy híressé vált mondását, de igazán kevesen ismerik. Hozzátesszük: ez a kötet bizonyára segít abban, hogy minél többen megismerjék őt és tanításait.

Szalézi Szent Ferenc élete és lelkisége
Don Bosco Kiadó, 2018

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír