Urunk színeváltozása

Kultúra – 2023. augusztus 6., vasárnap | 9:00

Jézus megdicsőülésének helye a régi hagyomány szerint a galileai Tábor-hegy volt. A csoda színhelyén még az arab hódítás előtt három bazilika épült. Felszentelésük napja, augusztus 6. lett Urunk színeváltozásának (latinul: transfiguratio) ünnepe.

E napon Jézus emberi testében, még a feltámadás előtt való isteni dicsőségének felragyogását ünnepeljük. Az esemény a Tábor hegyén történt, a Szentírás a színeváltozást nem Jézus Krisztus misztikus élményeként, hanem a tanítványoknak adott kinyilatkoztatásként írja le (Mk 9,2–7; Mt 17,1–9; Lk 9,28–36; 2Pt 1,16–18). Hatására megvilágosodott az apostolok számára Jézus rejtett isteni méltósága.

Fra Angelico: Urunk színeváltozása (1440–42)

A színeváltozás fontos mozzanatai: a ragyogó fény, a felhő, Mózes és Illés megjelenése, az Atya szózata. A felhő az Ószövetségben is Isten jelenlétének szimbóluma, az Atya szózata a felhőből Jézus megkeresztelkedésére emlékeztet. Mózes és Illés megjelenése is Jézus Krisztus messiási igazolása: ők képviselik a „törvényt és a prófétákat”, tehát az egész ószövetségi tanítást és jövendölést. Krisztus arcának ragyogása és ruhájának fehérsége emlékeztet arra, hogy földi alakja ellenére is égi lény (Dán 7,9; 10,5; ApCsel 1,20; Jel 3,4), sőt arra, hogy ő az Emberfia, aki égi magasságokba emelkedik (Dán 7,13).

Raffaello: Urunk színeváltozása (1518–20)

Az ünnepet az Érdy-kódexben Úr színe változatja, a Müncheni kódex naptárában Úrnak megváltozása, illetve Jézus táborhegyi színváltozásának ünnepe néven említik.

Reményik Sándor Lefelé menet című versét ITT olvashatják.

A keleti egyház már az 5. században megülte, és karácsony, húsvét, pünkösd után ezt az ünnepet tekinti a legszentebbnek.

Urunk színeváltozása (Szent Katalin-kolostor, Sínai-hegy)

A nyugati egyházban az első ezredforduló közeledtével kezdték számon tartani, összefüggésben Krisztus 1000-re várt visszatértével. Hivatalos ünneppé III. Calixtus pápa emelte annak emlékére, hogy Hunyadi János a keresztes hadat toborzó Kapisztrán Szent János segítségével 1456-ban felszabadította a török ostrom alól Nándorfehérvárt, az akkori Magyarország déli végvárát. A két időpont egybeesése azzal magyarázható, hogy az 1456. július 22-ei győzelem híre két héttel később, épp augusztus 6-án érkezett a pápai udvarba.

Istenünk, te egyszülött Fiad dicsőséges színeváltozásakor Mózes és Illés tanúságtételével erősítetted meg hitünk szent titkait, és csodálatos reménységet nyújtottál, hogy gyermekeiddé fogadsz minket. Add meg nekünk, hogy szeretett Fiad szavára hallgatva társörökösei lehessünk Krisztusnak. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen. 

Forrás
Magyar katolikus lexikon

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium II.
Jelesnapok.oszk.hu

Magyar Kurír
(bh)

Kapcsolódó fotógaléria

Bellini: Urunk színeváltozásaBazilika a Tábor-hegyenDuccio di Buoninsegna: Urunk színeváltozása (1308–11)Fra Angelico: Urunk színeváltozása (1440–42)Ismeretlen krétai ikonfestő: Urunk színeváltozása (1550 körül)Ismeretlen orosz ikonfestő: Urunk színeváltozása (16. század)Pietro Perugino: Urunk színeváltozása (1500 körül)Raffaello: Urunk színeváltozása (1518–20)Urunk színeváltozása (Szent Katalin-kolostor, Sínai-hegy)Bellini: Urunk színeváltozása (1490)