A mi szerzetesünk: Punk M. Gemma ciszterci apátnő

Az érdi Ciszterci Nővérek Regina Mundi (Világ Királynőjéről nevezett) Apátsága 2015-ben ünnepelte alapításuk 70. évfordulóját. Az első tizenegy fiatal lány az alapítás után egy évvel 1946-ban választotta meg elöljáróját, akit örökfogadalmuk után életre szólóan újra megerősítettek. Az egyháztörténelemben ritka, vagy talán egyedülálló példa, hogy valaki immár hetven éve, 89 évesen még mindig ereje teljében és Isten áldásával vezessen egy közösséget.

A középkori Magyarország területén alapított négy női ciszterci monostor közül az utolsót, a Veszprémvölgyi Apátságot a török hódítás pusztította el a XVII. század közepén.

1945. június 11-én a magyarországi Ciszterci Rend férfi ágának elöljárója, Endrédy Vendel zirci apát úr megbízásából Naszályi Emil magiszter és főiskolai tanár irányításával több mint háromszáz éves szünet után indult újra a női monasztikus ciszterci élet Magyarországon.

1945. szeptember 29-én írta alá Mindszenty József veszprémi püspök, választott esztergomi érsek, Magyarország hercegprímása a rendi közösség alapító oklevelét.

Az alapításkor a közösség a Zirc közelében fekvő Nagyesztergárra, majd egy év múlva a falutól körülbelül 3 km-re lévő Purgly-majorba költözött. A világtól elzárt monasztikus élethez tartozó fizikai munkát vállalva 50 hold földön gazdálkodott, amiből a feloszlatásig ellátta önmagát. Emil atya itt, a Bakonyban az első öt évben vezette be a nővéreket a monasztikus ciszterci lelkiség világába: magyarázta Szent Benedek Reguláját, tanította a teológiai tárgyakat, a rendtörténetet, a gregorián éneket, a zsolozsmázást és a földművelést, miközben kitartó türelemmel, példaadással nevelte őket Krisztus szolgálatára.

1946. december 17-én választották meg Gemma sorort – 19 évesen – a közösség elöljárójává, és azóta is vezeti a reá bízottakat.

„Visszatekintve az elmúlt évtizedekre – azt hiszem – azért választottak meg engem elöljárónak, mert jól ismertem és értettem Emil atya gondolatait. Biztosan tudtam, hogy Isten hív..., hogy hívott..., hogy valamit akar tőlem..., hogy egy utat rendelt a számomra... Hogy mit, azt nem láttam, de készen álltam mindenre. Egész lelkemmel ráhagyatkoztam Isten irgalmára, és a Szűz Anyára bíztam, hogy ő legyen az elöljáró. Mindenben az ő eszköze akartam és akarok lenni. Szent Benedek Regulájában az elöljáró Krisztus helyettese és a közösség anyja. Ezt a feladatomat 70 éven keresztül próbáltam megvalósítani, hogy a Regula útján az életszentségre vezessem a közösséget.”

A közösség alapító tagjai Gemma anya vezetésével a ciszterci gregorián zsolozsmát, az egyház közös imádságát végezve, kemény fizikai munka terhe alatt a feloszlatásig hősiesen küzdöttek a monasztikus eszmény megvalósításáért. Eszményüket a következő negyven évben sem adták fel, hanem a megváltozott történelmi és társadalmi körülményekhez igazodva tovább építették. Emil atya a feloszlatáskor bíztatta a nővéreket, hogy a ciszterci lelkiséget, az imádság és a fizikai munka eszményét senki sem veheti el tőlük, ezt bármilyen világban ízig-vérig megélhetik.

„Az első öt évben keményen, szinte hősiesen küzdöttünk a szerzetesélet és a megélhetést adó kétkezi, mezőgazdasági munka megteremtéséért. S amikor már mindez megvalósult, 1950-ben ezt kihúzták a lábunk alól. A szerzetesrendek feloszlatásakor úgy akartuk folytatni a szerzeteséletet, ahogyan elkezdtük és Istennek ígértük. Megkérdeztem a közösséget: aki szó nélkül tud engedelmeskedni, az jöjjön, aki nem, elmehet! Senki sem ment el! Csak azt tudtuk, hogy ha a szerzeteséletet betiltották is, a fogadalmaink alól senki sem menthet fel. Tovább kell menni az úton, még ha járhatatlannak látszik is...”

A feloszlatás után a Bakonyt elhagyva (1950. november 21.), sok nehézség után, 1951. február 2-án Érdligeten vettek egy kis házat. Emil atya és Gemma anya kis csoportokra osztotta a közösséget, hogy a szerzetesei fegyelem, a zsolozsmázás és a közösségi élet ne szakadjon meg. Ily módon kísérelték meg a közösséget továbbra is összetartani, ami negyven éven át sikerült is. Az érdi ház után – idővel – Budapesten is sikerült két lakást szerezni. Így kisebb volt annak kockázata, hogy felfigyelnek a szerzetesközösségre. Mivel a megélhetéshez szükséges föld hiányzott, a nővérek munkát vállaltak a világban, de a szerzetesi életet (szentmise, zsolozsma, elmélkedés, lelkigyakorlatok, teológiai és lelkiségi tanulmányok) titokban folytatták.

„Az első öt évben Szent Benedek Reguláját követtük fokozott hűséggel a legaprólékosabb pontossággal, mert tudtuk, hogy kétezer év óta a szentek sokaságát vezette el Istenhez. Most meg kellett találni a lényegét s minden külsőség nélkül megtartani és megkapaszkodni benne. Budapest közelében húzódtunk meg, mert úgy éreztük, ott jobban el lehet tűnni. Érden, a város szélén szinte az utolsó házat vettük meg. Zárt ajtók, lefüggönyözött ablakok mögött, egy saját kis világban, mint egy meleg fészekben, egy otthonban, és mindenkitől egészen szabadon éltünk, mert hűségesek akartunk lenni Istenhez, a Rendhez és egymáshoz. Arra törekedtünk, hogy Isten dicséretének eleget téve a zsolozsmát mindig elvégezzük, és a világtól elszakadva, de benne, a megélhetés miatt munkát vállalva, néma tanúságtételként éljünk.”

Isten ajándékaként tekinti a rend, hogy 1965. november 3-án sikerült VI. Pálnál pápai kihallgatást kérni, aki a kommunista elnyomás ellenére a szerzetesélet folytatására és bátorságra buzdította az elöljárókat.

A nővérek tudták és érezték, hogy figyelik őket, de mivel Gemma anya példamutatását követve munkahelyeiken is megbízhatóan, észrevétlenül és szorgalmasan dolgoztak, a nagy házkutatás – mindhárom házban egyszerre – csak 1968-ban következett be. Az elöljáróknak egy hónapos kihallgatás után megtiltották, hogy fiatalokkal foglalkozzanak. Ez a közösség kihalását jelentette volna. Gemma anya minden kockázatot és a nővérek életéért a felelősséget vállalva a közösséget – Emil atyával együtt – minden erejével, felelősséggel, bátran, nagy bölcsességgel és körültekintően védelmezte és vezette. A pesti „házakat” hihetetlen szervezőerővel fogták össze. Bár nehéz volt az élet, de Gemma apátnő nevelő és gondoskodó szeretetének biztonságában a közösség mindvégig egy boldog oázisban élt Isten érezhető, gondviselő oltalma alatt.

Mivel a rend generálisa a történelmi helyzet miatt nem tudott Rómából Magyarországra jönni, az ő megbízásából 1971. december 15-én az államhatalom miatt Pannonhalmán „száműzetésben” élő Endrédy Vendel apát benedikálta titokban apátnővé Gemma anyát. Apátnői jelmondata: „Sanctitate et fortitudine”, „Szentséggel és bátorsággal”. Ezt már benedikálása előtt is mélyen megélte, és azóta is folyamatosan, hősiesen tanúsítja.

Emil atya és Gemma apátnő a negyven év alatt, a vallásüldöző rendszer kemény szorításában sosem adta fel a harcot, s kitartóan küzdött a monasztikus szerzeteseszmény megvalósításáért.

„Ha visszaemlékszem, úgy érzem, harcolnom kellett a nyomasztó körülmények ellen, de Isten mindig előttünk és velünk járt, minden szenvedésben..., izgalomban..., félelemben..., nyomorúságban..., bajban... Szép volt...! Mindig boldog voltam és boldogok voltunk!”

Ennek elismeréseként 1992. május 22-én az itáliai Casciában a Nemzetközi Szent Rita-díjban részesült, amiért negyven éven át a hit nevében szívósan ellenállt a kommunista rezsim üldözésének. Majd 2006. február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából alapított Parma Fidei (a Hit Pajzsa) díj kitüntetettje lett.

1985-ben, még a rendszerváltás előtt Gemma apátnő, csodálatos leleményességének és ügyességének köszönhetően, amellyel az állami megfigyelőket is tehetetlenné tette, megszerezte az egész közösségnek az útlevelet Olaszországba, hogy az ötven évvel korábban Rómában felszentelt Emil atya ugyanott ünnepelhesse aranymiséjét. Ez alkalomból fogadta Emil atyát, az apátnőt és az egész közösséget II. János Pál pápa magánkihallgatáson és a pápa castelgandolfói kápolnájában közös szentmisén vettek részt.

1989-től külföldi jótevőknek köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy az Érden meggyökeresedett közösség számára egy igazi monostort építettek.

„1989 őszén, amikor a szerzetesélet szabad lett, elkezdtük az ősi, ciszterci építészeti szabályok alapján a monostor és a templom építését. Volt, aki féltett minket, volt, aki csodálta bátorságunkat, én azonban biztosan tudtam és éreztem: az Úristen akarja, hogy a Szűzanya tiszteletére felépüljön templomunk és monostorunk. 1993. szeptember 11-én Kada Lajos érsek atya, apostoli nuncius szentelte fel, s azóta itt dicsérjük és imádjuk Istent, és törekszünk a Regula szerinti hűséges szerzeteséletre.”

Bár a monostor nem épülhetett a középkori minták példájára lakott területtől távoli helyen, a nővérek mégis hálásak a jó Istennek, hogy Érdre vezette és a város befogadta közösségüket. 2008. március 15-én a város legnagyobb elismeréseként az Érd Díszpolgára kitüntető címet adományozta Gemma apátnőnek, így fejezve ki tiszteletét Naszályi Emil atyával közös életművéért, a ciszterci rend női ágának háború utáni újjáélesztéséért és közösségükkel az Imádkozzál és dolgozzál! életelvének a város polgáraiként történő megvalósításáért. 2011-ben pedig ugyanezen a napon Schmitt Pál köztársasági elnök az apátnőnek példaértékű életútja elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovag-keresztje kitüntetést adományozta.

Amikor Mindszenty József hercegprímás – még mint veszprémi püspök – az alapító oklevelet aláírta, a közösségtől a hazáért való engesztelést kérte. A közösség azóta is hűségesen imádkozik az egész magyar nemzetért, vezetőiért, hazánk előrehaladásáért és minden ügyéért.

Monostoruk kapuja minden látogató előtt nyitva áll, szeretettel fogadják őket, hogy így ők is részesei lehessenek a ciszterci lelkiség egyszerűségének és szépségének. Az önellátásukhoz szükséges földművelésen kívül megélhetésük másik forrása lelkigyakorl-tozók, különböző tanfolyamok és csoportok vendégül látása. Gemma apátnőt teljes életműveként 2015. június 12-én a Mindszenty Társaság Mindszenty Emlékéremmel tüntette ki Istenért, egyházért, hazáért végzett szolgálatáért.

Naszályi Emil atya, akinek a Ciszterci Rend magyar női ága újraalapítását köszönheti, példaadásával tette hitelessé igaz és mély tanítását. Több mint fél évszázadon át szívét-lelkét, tudását adta a Regina Mundi monostorának. Gemma apátnő mindenben hűséges tanítványa, és még ma is méltó vezetője a közösségnek. Élete minden pillanatában Isten akaratát fürkészte, így tudta megőrizni a közösségben cisztercium szent eszményét eredeti tisztaságában. A reá bízottakat a legnagyobb szeretettel és tapintattal vezeti: mint jó pásztor nem uralkodik, hanem elöl jár a példamutatásban, viseli, hordozza terheiket, amelyekkel naponta meg kell küzdenie.

Élete teljes átadottság Istennek a reá bízottak szolgálatában. Ezzel az önátadó és szolgáló lelkülettel imádkozik, szeret, dolgozik és vezet egy közösséget szentséggel és bátorsággal, Szent Benedek Regulája szerint, engesztelésül és hálaként hazánkért és az egész emberiségért.

„Jelmondatom: »Szentség és bátorság«, amire az elmúlt hét évtized bőven adott alkalmat. Ez idő alatt sokat kanyargott az út, de mindig tudtam, hogy Isten írja elénk, hogy Isten velünk van és sohasem hagy el... Vele járunk végig... Nem az út, hanem Isten a fontos! Ezért volt jó és szép...!”

Ciszterci Nővérek Regina Mundi Apátsága