Méltósággal és derűvel 900 éve – Beszélgetés a premontreiekről Balogh Péter Piusz gödöllői apáttal

– Hogyan született meg a film? Önök keresték meg az alkotókat, vagy fordítva történt?

– A konkrét filmmel kapcsolatban mi kerestük meg őket, de a Shoeshine alkotógárdájával nagyon régóta kapcsolatban állunk, hiszen ketten, Bazsik Ádám producer és Orbán-Katona Domonkos fényképész itt végeztek nálunk a gödöllői premontrei gimnáziumban, ráadásul még osztálytársak is voltak. Mivel tudtuk, hogy a film elkészülése hosszú időt vesz igénybe, már 2017 elején megkerestük őket. Az első felvételek akkor júniusban készültek el, a premontreiek zsámbéki találkozójáról. A forgatás nagyon sok helyen zajlott, mindezt rengeteg egyeztetés, megbeszélés előzte meg.

– A filmben a megszólalók emlékeztetnek rá, hogy Szent Norbert 1121 karácsonyán alapította meg a premontreiek rendjét, mivel úgy tapasztalta, hogy az egyszerű emberek tudatlanok a hit dolgaiban, és kihívásnak tekintette, hogy hirdesse nekik Krisztus tanítását. Kilencszáz év elteltével mennyire aktuális ez a törekvés?

– Az emberekben Szent Norbert idején is megvolt a hitre való érzékenység, csak kellettek olyan személyek, akik hitelesen hirdették az evangéliumot. Az ő tevékenysége teljesen új volt, mert akkor szerzetesi közösségben élő emberek nem pasztoráltak. Elvonultak a világtól, teljesen Istennek szentelték magukat. Ilyenek voltak a bencések, és a belőlük alakult közösségek. Szent Norberté volt az első olyan rend, amely felvállalta a pasztorációt, hatalmas újdonság volt, hogy papok és Istennek teljesen elkötelezett emberek tanítanak a nép között, elérhetőek, megszólíthatóak.

– Hűen az alapítóhoz, a premontrei rend mindmáig erősen lelkipásztori rend…

– Ez ebből következik, hiszen Szent Norbert is egy kanonok közösségbe lépett be, a xanteni közösségbe, amely Istent dicsérő és lelkipásztorkodást végző klerikusok közössége volt. Mély megtérése után igyekezett megreformálni a közösségét, ami nem sikerült neki, viszont egy új rendet alapított, amelyben a kánon szerint élő papok magukra vállalják a szerzetesi fogadalmakat is, amivel tökéletesítik az elköteleződésüket a Jóisten és a közösségük felé, emellett pedig plébániákat tartanak fenn és lelkipásztorkodnak.

– A mai, erősen szekularizált, pluralista világban mi lehet a premontrei rend küldetése?

– A küldetésünkhöz tartozik az oktatás-nevelés is, ami kétszáz éve van jelen erősen a rendünk életében. A II. József-féle romboló egyházpolitika után I. Ferenc császár 1802-ben újra engedélyezte bizonyos rendek működését. A bencések, ferencesek, ciszterciek is nagyjából ekkortól vállaltak iskolákat. Ez olyan látványos feladat lett, amit a külvilág ettől kezdve egyre jobban igényelt, csakúgy, mint a szociális munkát, a kórházak ellátását, a szegények támogatását a szerzetesek részéről. A mai világban elgondolkodhatunk azon, hogy kinek a szemében jelent hiteles tevékenységet az, ha van egy közösség, amelynek a tagjai nagyon komoly elköteleződésben élnek, munkálkodnak a saját és környezetük megszentelésén, lelkipásztorokként, vagy csak akkor hasznos egy rend, ha el tudja mondani magáról, hogy két vagy három iskolája van, szociális otthont tart fenn. Vannak, akik úgy vélik, hogy csak ez a valóban hasznos tevékenység. Kilencszáz év elteltével magunkénak valljuk az elmúlt kétszáz év tevékenységét is, tehát

iskolákat, szociális intézményt tartunk fenn, és hűek vagyunk a eredeti karizmánkhoz is, szerzetesi közösségünkben lelkipásztorkodunk, dicsérjük Istent az ünnepélyes liturgia keretében.

A nővéreink pedig nemcsak a népért imádkozó, hanem a nép között élő, a rászorulók, szegények gondozását végző közösséget alkotnak.

– A filmben elhangzik, hogy az iskola missziós terület. Hogyan kell ezt értelmeznünk?

– Az imént ön is utalt rá, hogy szekularizált világban élünk, és ez így van. Azért, mert valaki vallásosnak gondolja vagy hiszi magát, nem azt jelenti, hogy ez egész életére így marad. A mai világban még azon szülők közül is, akik egyházi iskolában szeretnék taníttatni a gyerekeiket, és a diákok közül is, akik szívesen tanulnának nálunk, sokan rászorulnak arra, hogy a segítségükre legyünk a komoly hitoktatással, a hitgyakorlás legszebb elemeinek a bemutatásával és számonkérésével, és abban, hogy megtartsuk őket hitükben, ebben a nagyon ingatag, változó világban, hogy akkor is kitartsanak, tekintetüket a Jóistenre emelve, követve Jézus Krisztust, ha megpróbáltatások érik őket. Ez nem egyszerű dolog.

– Az apátság Gödöllőn és Zsámbékon is működtet iskolát. Mindkét helyen zenei és képzőművészeti irányok is jelen vannak. Zsámbékon a nővérek szakgimnáziumot és szakközépiskolát tartanak fenn. A különféle szociális háttérrel rendelkező diákok neveléséhez nyilván teljesen más pedagógiai módszereket kell alkalmazni.

– Gödöllőn 1992-ben indítottuk újra a gimnáziumunkat. Nyolcosztályos, majd négy- és ötosztályos képzések, egyházzenei szakképzés és természettudományos emelt szintű oktatás is színesítette képzési tablónkat az elmúlt közel három évtizedben. Zsámbékon 12 éve van fenntartásunkban egy általános iskola és gimnázium, ahol a képzőművészeti és zenei oktatás domborodik ki jobban. A zsámbéki premontrei nővérek működtetnek szakgimnáziumot és szakközépiskolát. Az odajáró gyerekek közül többen szegényebb sorból származnak, otthon nem mindig kapnak keresztény nevelést. Az ottani pedagógiai munka nehéz és lassú folyamat, de ebben a nővéreknek nagy gyakorlatuk van, ők már két és fél évtizede hasonló feladatokkal foglalkoznak. A szülők között sok a megfáradt, keserű ember, kevés a keresztényi hátterük, a nővérek megértéssel, szeretettel fordulnak feléjük, segítik őket a problémáik megoldásában, ami persze nem megy a segítettek erőfeszítése nélkül. Ez nem egyszerű, ehhez nagy akarat, hit, az ő életük rászánása szükséges.

– Kiderül a filmből, hogy a premontrei rend számára különlegesen fontos a liturgia szépsége.

– Nem véletlen, hogy sok zsolozsma- és szentmiserészlet van a filmben, amely a szépen végzett liturgiát jeleníti meg, hogy ez ne kerüljön véka alá, beszéljünk erről. Ez is premontrei örökség, a rend a minőségi liturgiavégzést kezdettől fogva kiemelkedően fontosnak tartotta. Rendben legyen mind rituálisan, mind zeneileg, hogy a hívők annak a szent liturgiának a szépségét, amit nemcsak látni lehet, hanem hallani is, részt venni benne, egy közösség ereje, hite által megtapasztalják. Ezért is van nálunk Gödöllőn egyházzenei képzés, oktatás.

– Összefügg ez azzal is, hogy Szent Norbert az Oltáriszentség szentje, a képzőművészetben jellegzetes ábrázolása, hogy monstranciát (szentségmutató) tart a kezében?

– Ez így van. Szent Norbert rengeteg eretnekséggel találkozott, így az Oltáriszentséggel kapcsolatos tévtanításokkal is, például Antwerpenben, az Eucharisztiáról szóló szép hitvallással térítette vissza az ottaniakat az igaz hitre. Mi kiemelten ápoljuk ezt az örökséget, nemcsak a szentségimádásra gondolok, hanem arra is, hogy a liturgia, a szentmise bemutatásakor méltó keretet adjunk az Oltáriszentség ünneplésének.

– A film szerint a premontrei közösség férfi és női ágára egyaránt jellemző a lélekből fakadó hit mellett a derű, a jókedv. Sajátossága ez a premontrei rendnek, vagy éppen most ilyen lelkületű társaság alkotja a közösséget?

– Nem mondanám, hogy ez a premontreiek sajátossága lenne, a normális emberek sajátossága kellene hogy legyen, hogy tud derűs és jókedvű lenni. Ahogyan Szent Pál is mondja: együtt sírunk a sírókkal, együtt nevetünk a nevetőkkel. A szerzetes és a világi ember is ugyanabban a világban él, a különböző hatások mindannyiunkat érintenek, gondoljunk csak a mostani koronavírus-járványra. Nem mindegy, hogy valaki bizalommal, derűvel, jókedvvel viszonyul ehhez, vagy begubózik önmaga félelmébe, elvonul a világtól. A derű és a jókedv egyáltalán nincs ellentétben a kereszténységgel. Természetesen nem felkönnyült derűről van szó, hogy az ember csak vihorászik meg kacarászik, a keresztény örömnek a feltámadt Krisztusba vetett nagyon erős hit a végső alapja. Csak akkor tudok igazán örülni, ha az életemnek ez komoly része, nem pedig külső, ráakasztott függelék.

– Hogyan élik meg egyébként a koronavírus okozta bezártságot?

– Lelkipásztorkodó rend vagyunk, nincsenek nyilvános szentmisék, nincs hitoktatás sem, az oktatás digitális, a hívőkkel való személyes kapcsolattartás beszűkült, de rögtön megtaláltuk azt az utat, amin járni tudunk. Régen is tartalmas volt a közösségi életünk, de most még intenzívebb lett, így a közös imádságainkat százszázalékos létszámmal tudjuk végezni. Nagyon komolyan imádkozunk a világért, hogy a mostani helyzetet a nyakunkba vegyük mi is, mint akik benne élnek a világban. A liturgia minőségét pedig most sem adjuk lejjebb, sem az éneklésben, sem rituálisan. Belenéztem néhány online közvetítésbe, és elszomorodtam, mert többször is úgy éreztem, egyesek úgy viszonyulnak ehhez a helyzethez, hogy végre legálisan lehetnek igénytelenek. Ez egyáltalán nem így van, pont az ellenkezője igaz. Ha zártan, de a különböző csatornákon keresztül ország-világ előtt végzem a nyilvános imádságaimat meg istentiszteleteimet, annál inkább ügyelnem kellene arra, hogy a legnagyobb gondossággal és odafigyeléssel végezzem ezt. Erre mi nagyon odafigyelünk.

– Hogyan látja az egy év híján 900 éves premontrei rend jövőjét?

– A rendünk jövőjét összefonódva látom az egész Egyházunk életével. Olyan Egyházban élünk itt Európában, amely a missziós Egyház felé tolódik el. Szűkülni látszanak a terek, mert a szekularizáció hódítása még mindig nem érte el a csúcspontját, de mégis azt látom, hogyha nagyon komolyan dolgozó közösségek jönnek létre és működnek, akkor az vonzó az emberek előtt. Mi ezekhez szeretnénk tartozni. A Jóisten mindig ad hivatásokat, akkor is, ha kevésnek látszik. A mély keresztény élet, a valódi istenkeresés és a munka végének a megfogása a mai világban is elismerést vált ki másokból. Így tudunk haladni. Bizakodva és reménykedve tekintünk a jövő felé, építkezünk, mind külsőben, mind belülről, fogadunk fiatalokat, hál’ Istennek vannak jelöltjeink, novíciusaink, a férfi ágnál és a nőinél is.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír