Mariazellben szobrot állítanak Mindszenty bíborosnak – Beszélgetés Kovács Gergely viceposztulátorral

A  szobor megáldása előtt Székely János szombathelyi megyéspüspök mutat be szentmisét, amelyen Martos Levente Balázs esztergom-budapesti segédpüspök koncelebrál. 

– Máriaremete és Fatima után Mariazell immár a harmadik helyszín lesz, ahol felállítják Rieger Tibor Mindszenty Józsefről készült életnagyságú alkotását.

– Első hallásra furcsa lehet az olvasónak, hogy egy szoborból három példány is készül, pedig szakrális művészettörténeti szempontból ez egyáltalán nem ritka jelenség. Gondoljunk csak arra, hogy a középkori katedrálisokban gyakran több festmény vagy szobor is látható ugyanarról a szentről vagy főangyalról. Ugyanabban a templomban, a kapuzaton, a hajóban vagy a szentélyben olykor három-négy alkotást is elhelyeztek Szent Istvánról vagy Szent Mihályról, a hívőknek kedves főangyalokról, szentekről. A II. Vatikáni Zsinat azután egyszerűsítette a liturgiát, és megfogalmazott egy irányelvet: a templomok belső ikonográfiájánál törekedni kell arra, hogy ugyanarról a szentről ne legyen egynél több ábrázolás.

– Mai hitérzékünk hogyan viszonyul ahhoz, ha azt halljuk, hogy egy alkotó három ugyanolyan szobrot készített Mindszentyről?

– A legérdekesebb az, hogy a három szobor egyáltalán nem ugyanolyan.

A Mindszenty-ikonográfiában már most különleges helyük van ezeknek a más és más helyi jelentőséggel bíró ábrázolásoknak.

Rieger Tibor szobrászművész

– Kezdjük az utóbbival!

– Mindszenty bíborosnak rendkívül gazdag volt a mimikája. A személyes vonatkozások elsősorban kommunikációs helyzetekben mutatkoztak meg, amikor prédikált vagy emberekkel találkozott. Nagyon sokféle felvétel maradt fenn róla, akár az 1945–1948-as aktív hercegprímási időszakából, akár a kényszerű emigráció éveiből. Éppen ezért és a személyéhez tapadt képzettársítások miatt is nagyon nehéz művészileg megjeleníteni őt.

Az elmúlt évtizedekben rendkívül sok festmény és szobor készült róla. Érdekesek ezek az ábrázolások abból a szempontból is, hogy személyiségének mely vonásait hangsúlyozzák. Az alkotásokban ugyanis meg is jelenik, de hiányzik is belőle valami.

Amióta az alapítványt vezetem, nagyon figyelem ezeket a műveket. 2017-ben kiadtuk az Egy szent életű ember – Mindszenty-tisztelet 1975-től napjainkig című kötetünket, ami folytatása Mészáros István Mindszenty – Egy „kultusz” a XXI. században című könyvének. Magyarországon és a nagyvilágban összegyűjtöttük a Mindszenty bíborost ábrázoló összes műalkotást, s ez alapján állíthatom: Rieger Tibor életnagyságú szobrán kívül mindössze három-négy olyan van, amely a bíboros személyiségét és lelki-szellemi örökségét kellő összetettségében volt képes megjeleníteni. Ezek a művek váltják ki szemlélőikből a legmélyebb hatást.

Schmidt Béla festménye

– Melyek ezek a kiemelkedő alkotások?

– Az első a Hazájáért engesztelő bíboros című festmény, amely 1977-ben készült az Egyesült Államokban, Füzér Julián atya megrendelésére. Az alkotó, Schmidt Béla egészen páratlan portrét festett, egy valódi Mindszenty-ikont. Fecske Orsolyának a bíborosról készült nagyszerű portréját is ki kell emelnünk. Különleges élmény egymás mellé állítani ezt a két képet: Schmidt Béla munkáján ott van Mindszenty atya teljes lelki mélysége. Fecske Orsolya festménye pedig egy érzékeny női látásmódból fakadó emberközeli alkotás, amelyen keresztül belenézhetünk a bíboros szemébe. Feltétlenül említésre méltó Alberto Ceppinek a budapesti  Szent István-bazilika kincstárában látható térplasztikája is, A XX. század keresztjeire feszített Mindszenty című mű. Ez Krisztusba öltözve ábrázolja Mindszentyt, aki a sírfelirata szerint a leghűségesebb pásztor. A keret, amelybe az olasz szobrászművész a bíboros alakját ágyazta, egészen magával ragadó, s megjeleníti a teljes életművet és életszentséget. A Mindszentyről készült kiemelkedő alkotások közé tartozik Györfi Sándor törökszentmiklósi mellszobra is, valamint Hermann Zsolt Budapesten felállított szobra, amely a börtönéből szabadult főpásztort ábrázolja. Ezek a művek mind egy-egy fontos mozzanatot ragadnak meg egészszerűen. S mindezek mellett szeretném még megemlíteni Rieger Tibornak a Bécsben és a budapesti Szent István-bazilikában látható Mindszenty-mellszobrát: ezek a híres Engesztelő-festményt jelenítik meg szobrászilag átélhető, plasztikus módon.

– Érdekes, hogy Rieger Tibor mellszobra Bécsben és Budapesten is látható.

– Szép ez a kettősség, és kapcsolódik a mostani jubileumunkhoz. A bécsi mellszobor az irgalmasok kórházában van, ott, ahol ötven évvel ezelőtt Mindszenty atya meghalt, a budapesti Szent István-bazilika pedig nemzeti szentélyünk. Két karakteres alkotásról van szó, az egyik egy patinás templomban, a másik egy kertben áll. És ugyanilyen karakteres az az életnagyságú szobor is, amelynek első tervpályázata 2015-ben zajlott. Amikor a zsűriben megláttuk Rieger Tibor pályaművét, azonnal éreztük: ilyen Mindszenty-szobor még soha nem készült. Minden részletében és egészében is nagyon különleges. A forma harangszerű, a testalkat realisztikus, mégis van benne valami fenségesség, ugyanakkor alázatosság, egyszerűség, ami Mindszenty atya egyik fő jellemvonása volt.

Erről a szoborról elmondhatjuk mindazt, amit róla magáról is. A keze, az arcéle, a tekintete megszólítja a szemlélőt, pedig nem lehet a szemébe nézni, mert befelé tekint, a lelkében élő Istennel társalog.

Rieger Tibor, ez a tapasztalt, spirituálisan is elmélyült szobrászművész, Mindszenty bíboros sugárzó lelkét jelenítette meg. Ami neki mint embernek fontos, az nagyon közel állt Mindszenty bíboroshoz is: a magyarság iránti különleges felelősségvállalás, a nyugodt, szelíd, férfias erő, a feltétlen hit. A szobor alkotója így hitelesen tudta közvetíteni Mindszenty atyánk személyiségét, hősies és hitvalló életútját. Ezek a személyes hasonlóságok nagyon lényegesek, nem szabad félnünk kimondani ezt. Hiszen a szenttiszteletnek is ez a lényege. Rieger Tibor szobrába már a tervpályázat elbírálásánál mindnyájan azonnal beleszerettünk. A zsűritagok között volt Kontsek Ildikó, Habsburg-Lotharingiai Mihály, Esterházy László atya, a Máriaremetei kegyhely plébánosa, a szobor megrendelője.

– Mikor állították fel Rieger Tibornak ezt az első egész alakos Mindszenty-szobrát?

– 2017-ben, Máriaremetén. Átélhettük, hogy az ottani hívek és a Máriaremetére gyalogló zarándokok is azonnal a szívükbe fogadták. A mészkőből készült szobor életre kelt, a hívek azóta is folyamatosan látogatják, virágokat visznek hozzá. Egy emlékmű akkor jó, ha az ábrázolt személy a halálán túl is a közösséget szolgálhatja, és ez Máriaremetén megvalósult.

Mindszenty-szobor Fatimában

– Hogyan került el az életnagyságú szobor Fatimába is?

– Amikor a portugáliai magyarok körében felmerült, hogy szeretnének szobrot állítani, és a nagykövet közreműködésével megkerestek minket, ezt az alkotást javasoltuk. Az alkotás anyagáról a szobrász dönthetett. A máriaremetei templomkert főbejáratához a mészkő illett, mivel van ott egy Szent László- és egy Szent Imre-szobor is mészkőből, s ezekhez kellett igazodni. De úgy éreztük, hogy Rieger Tibor szobra megérdemelné a fehér márvány és a bronz anyagot is. Ő maga egyébként kőpárti volt, mert a kő természetesebb a bronznál. A Fatimába került alkotást a jelenleg elérhető legtisztább és legfehérebb török márványból készítette el. Kegyszobrokhoz hasonlítható, szakrális ábrázolás, aminek nagyon örültünk.

Ezen a híres zarándokhelyen mindössze hat egyházi szobor van, s közülük immár kettő magyar: az egyik Kondor Lajos verbita atyát jeleníti meg, a másik a magyar bíborost.

A fatimai kegyhely működését segítő művészgárda nagy elismeréssel fogadta Rieger Tibor művét, amely méltó helyre került: a Mindszenty atyának is emléket állító Magyar Kálvária első stációja előtti kis téren helyezték el.

– A korábbi mészkő és fehér márvány után most miért bronzból készül a Mariazellben május végén felállítandó harmadik Mindszenty-szobor?

– Úgy gondoltuk, egyrészt azért lenne jó a bronz, mert az kevésbé sérülékeny, mint a kő és a márvány, másrészt pedig így további részletekkel gazdagodhatna az alkotás. Fontosnak tartottuk, hogy legyen egy bronzszobor is arra az esetre, ha a mészkő- vagy a márványszobrot valamiért javítani kellene. Arra biztatom az olvasókat, hogy ha Máriaremetén, Fatimában vagy Mariazellben járnak, feltétlenül nézzék meg ezeket az alkotásokat. Élőben is győződjenek meg róla, hogy milyen nagyszerű és szerethető ez a Mindszenty-ábrázolás.

A kő visszaveri a fényt, a fehér márvány félig magába szívja, élettel telíti. A legutóbbi változat pedig azért lesz különleges, mert a bronz sokkal aprólékosabb, portrészerűbb megformálást igényel.

Nagyon izgalmas, hogy itt egy tíz éven át tartó alkotási folyamatnak lehetünk a szemtanúi. Szép és valódi elmélyülést igénylő művészettörténeti feladat megvizsgálni, hol helyezkedik el a Mindszenty atyáról készült életnagyságú szobor Rieger Tibor életművében. Elemezni, hogy kiforrott művészetének csúcsán mennyire fontos számára ez az alkotás. Látni, hogyan változik „ugyanaz” a szobor, miben lesz más a három különböző változatban. Mindegyik hasonló, mégis különböznek, s az eltérés az anyagon és a megformáláson túl az elhelyezésükből is adódik. Ezt a harmadik szobrot klasszikus viaszöntéses eljárással áprilisban fogják bronzba önteni Móron.

– Hol helyezkedik el tehát Rieger Tibor életnagyságú szobra a Mindszenty-ikonográfiában?

– A legkülönlegesebb figurális ábrázolásnak tartom, amit meg lehet és meg kell ünnepelnünk. Nagyon megérdemelte, hogy a három legnemesebb anyagból elkészülhessen. Fontos, hogy mindhárom alkotás rangos helyre került. Rieger Tiborral közösen Mariazellben is megmutattuk a terveket a prior atyának és munkatársainak, s látszott rajtuk az elragadtatás. Az új szobor helye a templomkertben lesz: a két homlokzati barokk szobor közelében, annál az oldalbejáratnál, ami a fő közlekedési útvonal, nagyon közel a Szent László-kápolna ablakához, ahol tizenhat éven át nyugodott Mindszenty bíboros. A prior atya azt mondta:

szándékuk szerint a szoborállítás után itt egy Mindszenty közösségi tér lesz. Rögtön odaképzelte a magyar és a többi közép-európai zarándokcsoportokat, amelyek tagjai így találkozhatnak majd ezzel a világhírű, hozzájuk is kötődő és a Szentszék által elismerten életszentségre jutott, tiszteletreméltó bíborossal.

Fecske Orsolya fesztménye, ami visszaköszön a meghívón

– Idén kettős évfordulója van Mindszenty Józsefnek: XII. Piusz pápa nyolcvan évvel ezelőtt nevezte ki esztergomi érseknek, és ötven éve adta vissza lelkét a Teremtőnek. Az nem vetődött fel, hogy Esztergomban helyezzék el Rieger Tibor bronzszobrát?

– Nem, mert Esztergomban már van egy impozáns ülőszobra Mindszenty atyának, közvetlenül a magyar „Sion-hegy” mellett. Korábban Veszprém is szóba került mint lehetséges helyszín. Ám amikor elkezdtük az idei évfordulós megemlékezések tervezését, nagy egyértelműséggel Mariazell jelent meg a lelki szemeink előtt. A Mindszenty-tisztelet ápolása szempontjából a külföldi fókuszpontok is nagyon fontosak. Mindszenty bíboros az emigrációban nem nagyon foglalkozott azzal, hol lesz a nyughelye. Úgy végrendelkezett, hogy ha meghal, temessék el minél egyszerűbb módon és helyen, de amikor a „moszkvai pánszláv hitetlenség csillaga” lehull Mária országának egéről, akkor vigyék haza testét az esztergomi bazilika sírboltjába. A halála előtti évben Veremund Hochreiter mariazelli prior, aki szívélyes kapcsolatot ápolt Mindszentyvel, írt neki egy levelet, amelyben tudatta vele, hogy a kegytemplom Szent László-kápolnájában nyugszik Szelepcsényi György esztergomi érsek, és mellette van egy üres sírhely. Nincsenek véletlenek! A prímás, akit elűztek a hazájából, aki nem működhetett esztergomi érsekként, sem hazai nyughelyet nem találhatott, egy magyar vonatkozású kegyhelyen az egyik elődje mellett talált ideiglenes nyugovóra. Ez mélyen meghatotta Mindszenty bíboros lelkét.

Az ideiglenes nyughely kijelöléséről a halála előtt egy nappal rendelkezett: „Ha számkivetésben halok meg, temessenek el ideiglenesen a mariazelli templomban.” Épen maradt teste itt nyugodott tizenhat éven át, egészen az 1991. május 4-ei esztergomi újratemetéséig.

Fotó: Merényi Zita (archív)

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2025. március 2-i számában jelent meg.