Ne vonjunk páncélt a szívünk köré! – Folkmisével ünnepelték a Szent István-bazilika kisbúcsúját

A szertartáson a Szent Jobbot a Magyar Királyi Koronaőrök Egyesülete kísérte. A rendhagyó liturgikus zenei szolgálatot minden esztendőben Juhász Katalin néprajzkutató, a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa szervezi meg, míg a zenei feladatokat Medgyesy S. Norbert művelődéstörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának docense, a Történelemelméleti Tanszék és a Boldog Özséb Színtársulat vezetője, a Zeneakadémia Népzene Tanszékének oktatója fogja össze.

2018 óta évről évre ezen a napon mutatnak be folkmisét, ám valójában az első hasonló alkalom 2017-ben volt, akkor Halmos Béla emlékére szerveztek folkmisét, amely a következő évtől vált rendszeressé. Az énekrend a visszatérő hívek számára hét esztendő után már nem ismeretlen, ami azért is különösen örvendetes, mert szöveg- és dallamvilágában minden egyes népének olyan hagyományt őriz, mely valóban minden szálával Szent István örökségéhez köti a ma emberét is, ami egész magyar kultúránk és identitásunk fundamentuma, s amelyet őrizni kötelességünk és felelősségünk is egyben.

„A Szent Jobb átvitele ünnepét, a bihari Szentjobb apátság 1084-es alapítását Szent László királynak köszönhetjük” – emlékeztetett Medgyesy S. Norbert.

„Ilyenkor a krisztusi szellemben törvénykező országalapító »jelenlétében« fohászkodunk; kívánom, hogy legyen ez a nap örömteli hálaadás Szent István király bölcsességéért és abból fakadó életművéért, amely ezer éve stabilan fennáll és működik, és amelynek mi is szerves alkotórészei vagyunk. Lehessen ez a jeles nap egy második, őszintén megélt augusztus 20-a” – fogalmazott.

Hozzátette: azért, hogy teljesen saját és tartalmas, méltóságteljes ünnepünk legyen első királyunk tiszteletére, a misén egyházzenei anyanyelvünk kincsei szólalnak meg, a Szent István-mise liturgikus énekei magyar nyelvű gregorián dallammal, többek között a két szólamban énekelt olvasmánnyal, az 1341 előtti időszakból fennmaradt Esztergomi kottás misekönyv hazai gregorián Alleluja tételével és egy 13. századi szekvenciával.

A népénekek között a legjellegzetesebb és legősibb tételek hangoznak el közösségben és ráadásul bourdon népi hangszerek szakszerű kíséretével: Magyar hazánk, te jó anya… kezdősorral a 13. századi Szent István-himnusz, továbbá a legrégibb fennmaradt Szent István-népének az 1630-as évekből, valamint a 18. század kincseiből az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga… felföldi, azon belül zoborvidéki dallamváltozata. Elengedhetetlen a pusztinai csángómagyar Ó, Szent István, dicsértessél… népének megszólaltatása is, és annak dallamára a szintén 18. századi Ó, dicsőséges Szent Jobbkéz… kezdetű ének, amely az ereklye történetéről, benne a mai ünnep eredetéről is szól.

Az idei eseményen a Budapesti Ward Mária Iskola, a Budai Ferences Énekes Iskola és az Óbudai Népzenei Iskola tanulói, a Kalász Alapfokú Művészeti Iskola egyházi és népi énekesei, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez kötődő Boldog Özséb Színtársulat tagjai működtek közre, valamint természetesen a Magyar Tekerőzenekar és a Virtus Dudazenekar, akik elmaradhatatlan szereplői a folkmisének. Sáringer Kálmán a népi furulyát, Faragó Ákos pedig az orgonát szólaltatta meg.

Az énekeseket a Budapesti Ward Mária Iskola tanárai, Rudolf Krisztina egyházzenész és Szabó Ágnes népi énekművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakos növendékeit pedig Konkoly Csenge népi énekművész készítette fel és vezette. A kétszólamú olvasmányt a Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnáziumból Heim Mercédesz énekművész növendékei énekelték. Az idei év „vendégművésze” a csángó származású, Prima Primissima és Magyar Örökség díjas népdalénekes és keramikus, Petrás Mária volt.

* * *

Illő és méltó, hogy a mai napon Szent István király példájára tekintsünk és az ő örökségére, amelyet utódja, Szent László királyunk is továbbvitt, s amely az elmúlt ezer év alatt aztán csodálatos módon kibontakozott és megtartó erővé vált a magyarság számára – mondta szentbeszéde elején Mohos Gábor püspök, a Szent István-bazilika plébánosa és a Szent Jobb őre. – Amikor a Szent Jobbot tiszteljük, akkor Szent Istvánnak nem csupán rendkívüli uralkodói pályafutása előtt hajtunk fejet, de hálánkat fejezzük ki egyházi értelemben vett szolgálatáért is, hiszen Krisztusra alapozott uralkodása révén nemzetünk keresztény voltának letéteményesévé is vált.

Szent István nemcsak a jelent, hanem a jövőt is szolgálta, ennek az elkötelezettségnek pedig ma különösképpen is nagy jelentősége van, mert emlékeztet rá: a jövő a jelen felelőssége.

István a kereszténységben látta a jövőt, ezért akarta egész népével megismertetni Krisztust, amiben elsősorban nem a politikai megfontolás vezette: sokkal fontosabb volt számára személyes meggyőződése, hogy

a magyarság, de egész Európa is akkor jár jó úton, ha Krisztus nyomában jár.

Így vált ő számunkra apostoli királlyá. Felfedezte Krisztus által az egyetlen, igaz és élő Istent, akivel attól a pillanattól fogva a hite által személyes kapcsolatban állt – ezt a hitet és kapcsolatot akarta megosztani a népével, hogy nemzetét lélekben is erőssé tegye. Szent István király halmas lendülettel és elhatározással fogott hozzá terve megvalósításához, amihez mindvégig hűséges maradt. Ennek a kitartásnak és elkötelezett munkának az eredménye mindaz, amit ma az ő műveként ismerünk: a keresztény magyar állam.

Különös és bensőséges kapcsolat fűzte a Szűzanyához is. Amikor István uralkodásában addig jutott, hogy méltó örökösének átadhatta volna az addig elért eredményeket a folytatásra, hirtelen azzal a helyzettel kellett szembenéznie, hogy az egyetlen, akinek a kezébe leheti azt, a Szűzanya. Örökösét eltemette, országát pedig Jézus Krisztus édesanyjának oltalmába ajánlotta. Így lett Mária a Magyarok Nagyasszonya.

A mai olvasmány és evangélium központi gondolata egy: legyünk nagylelkűek! Nagyon szépen fogalmaz Tóbiás könyve, mely arra figyelmeztet bennünket, hogy

ha bőven van, a bőségben adjunk többet, ha pedig szűken vagyunk, törekedjünk arra, hogy a keveset is szívesen adjuk.

Mert szükségünk van egymásra. Adhatunk anyagi javakat, de adhatunk időt, figyelmet is. A magyarok hagyományaiban ott a nagylelkűség. István minden földi javát, de talentumait és képességeit is odaadta népének, népéért. Ahhoz, hogy adni tudjunk, ki kell tárni a szívünket. Európa szíve a kezdeti kinyílás után mára bezárulni látszik. A mai nyugati kultúra látszólagos nyitottsága ellenére is egyre zártabb szíveket jelent: egyre kevesebb az együttérzés és az őszinte szándék, hogy egymás sorsát a szívünkön hordozzuk. Nyitott szívvel élni ugyanakkor nem jelenti azt, hogy nem szabunk feltételeket.  Amikor Jézus az evangéliumot hirdeti, azt mondja: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket”, de azt is hozzáteszi: „Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok, és alázatos szívű” (vö. Mt 11,28–30).

Ne kérgesítsük meg hát a szívünket és ne vonjunk köré páncélt!

Főleg olyat ne, amely nem csupán kívülről áthatolhatatlan, hanem bizonyos idő elteltével belülről is azzá válik. A szív ugyanis az, ami páncél híján sem marad soha védtelen, ha tisztaságát és épségét Istenre bízzuk, hogy Szent Fia által megőrizze az igazság és a hit szolgálatára – figyelmeztetett Mohos Gábor.

Az ünnepi szertartás zárásaként a szokásos módon az Ó, Szent István, dicsértessél kezdetű csángó dallam csendült fel.

Fotó: Merényi Zita

Horogszegi-Lenhardt Erika/Magyar Kurír

Magyar Kurír