Teremtésvédelmi kalendárium – NIMBY

Nagy-Britanniában az 1970-es, ’80-as években egyre szélesebb körben elterjedt jelenség lett, elsősorban a nukleáris fejlesztésekkel szemben, a „NIMBY” típusú nyilvános ellenállás. A nagy Cambridge szótár a következőkép írja le a nimbyzmust: „Olyan viselkedés, amikor valaki nem akarja, hogy valamit a lakóhelye közelében építsenek vagy csináljanak, bár szükség lenne rá, csak jobb lenne, ha valahol máshol építenék.” A NIMBY a not in my backyard angol kifejezésből elvont mozaikszó, melynek szó szerinti fordítása: ne az én udvaromban. Egy olyan emberi viselkedést, gondolkodást takar, amikor adott személy és/vagy csoport ugyan egyetért valamilyen célkitűzéssel, amelyet valakik, akár az állam, megvalósítani kíván, azt azonban már nem szeretné, hogy ez a létesítmény hozzá közel valósuljon meg.

A fogalommá vált betűszót különösen a lakosság válaszának leírására használják, nemcsak a nukleáris hulladékok, hanem általában a hulladéklerakók, hulladékégetők elhelyezése kapcsán.

Persze sokféle fejlesztést megakadályozhat a NIMBY: autópályák, repülőterek, bevásárlóközpontok, de környezetvédelmi szempontból kifejezetten pozitív fejlesztések sorsát is. Ezeknél az eseteknél is felmerül az egyéni/helyi érdekek ütközése a közösségi érdekekkel. Vannak könnyebben érthető esetek, amikor egy-egy beruházás, területhasználati döntés, infrastrukturális fejlesztés esetén az addig megszokott környezetet a NIMBY véleményen lévők szerint nagymértékben, előnytelenül változtathatná meg, és akár csökkentené az életminőség feltételeit, valamint az ingatlanok értékét is. Felléphet ez a magatartásforma egy bizonyos társadalmi csoport, akár kisebbség ellenében is. Ez nem egy konkrét infrastrukturális fejlesztéssel szembeni ellenérzés, hanem előítéletes NIMBY viselkedés.

A szakirodalom széles körben alkalmazza a NIMBY jelenséget, hiszen egyszerűen ír le szerteágazó, sokszereplős környezeti-fejlesztési konfliktusokat.

Az elmúlt harminc évben Magyarországon az akkumulátorbontókkal kapcsolatos településrendezéssel szembeni viselkedéssorozat volt tipikusan NIMBY típusú: senki nem akart ilyet a portáján…

A NIMBY egy olyan társadalmi szindróma, aminek a megoldása nem könnyű, hiszen a legtöbbször minden oldalnak jórészt valós megfontolásokkal alátámasztható indokai vannak és mindenkinek engednie kell ahhoz, hogy egy fontos, de vitás fejlesztés létrejöhessen.

John B. Goodenough, M. Stanley Whittingham és Josino Akiro (angol átírásban: Akira Yoshino) 2019-ben részesültek kémiai Nobel-díjban. A hetvenes évek olajválsága kapcsán felmerült kérdések miatt, az ún. szupravezetőkkel kapcsolatos kutatásai során bukkant rá Whittingham egy energiagazdag anyagra, amely a lítiumakkumulátorokhoz újfajta katódként applikálható. Goodenough növelte a katód potenciálját és Josino 1985-ben készítette el az első kereskedelmi forgalomba hozható lítiumion-akkumulátort.

Ma már el sem tudnánk képzelni a világot e fejlesztés nélkül, hiszen a laptopok, mobiltelefonok és társaik mindegyike ilyet használ. Sőt a villamosenergia-hajtásláncú gépkocsik akkumulátorai is litiumion alapúak.

A rendkívül gyorsan sokasodó időjárásfüggő megújuló (szél- és napenergia alapú) erőműveknek a villamosenergia-rendszerbe való integrációjukhoz egyre fontosabbak a nagy akkumulátorok, amelyek akár egy évtized alatt leválthatják a gázmotor alapú kiegyenlítő energiaszolgáltatókat. Éppen ezért rendkívüli felfutása lesz a kifejezetten rendszerintegrációs céllal épített óriás akkumulátortelepeknek. Azaz

biztosak lehetünk abban, hogy a zöld energiatermelés, az időjárásfüggő megújuló erőművek további terjedéséhez az akkumulátorok gyártásának a felgyorsítására is szükség van.

Magyarországon is több, akár sok országot is ellátó akkumulátorgyártó fejlesztések kezdődtek. Az akkumulátorgyártás energia- és vízigényes folyamat, bár a vízigénye már csökkent a régebbi gyártási technológiákhoz képest, állítják a fejlesztők.

Egyre többször olvasom különböző hírekben, hogy legyen több nap- és szélerőmű, de ne építsünk akkumulátorgyárakat. Nézetem szerint ez is egy NIMBY, ami egyben tévedés.

Tehát választhatunk: ha a zöld energiatermelést növelni akarjuk, akkor szükség van akkumulátorgyártásra, de ha nincs időjárásfüggő megújuló erőművek fejlesztésére szándék, akkor jogosan merülhetne fel, miért nálunk lesznek ezek a beruházások.

Ferenc pápa enciklikájában már 2015-ben jelezte: „Sürgetővé és elengedhetetlenné vált a politikai döntések meghozatala annak érdekében, hogy a következő években drasztikusan csökkentsék a szén-dioxid és más, erősen szennyező gázok kibocsátását, például a fosszilis tüzelőanyagok helyettesítésével és megújuló energiaforrások használatának fejlesztésével. A világon alacsony szintű a hozzáférés a tiszta és megújuló energiaforrásokhoz. Szükség van megfelelő energiatárolási technológiák kifejlesztésére is.” (Laudato si’, 26.)

Szerző: Nemes Csaba

Illusztráció: Pixabay

Magyar Kurír