A szememmel olvasom és a szívemben visszhangzik

Ferenc pápa szándéka szerint az évközi idő harmadik vasárnapját az isteni ige ünneplésének szenteljük. Amikor a Szentatya ezt a mély vágyát az egész Világegyház elé tárta, kérése az volt, hogy ezen a vasárnapon különös figyelemmel tekintsünk Isten szavára, a benne rejlő gazdagságra, mely szavak, találkozások, példázatok, történelmi események mögött fokozatosan tárja fel számunkra Isten nagy titkait.

Isten igéjét a kezünkbe venni, olvasni, befogadni, és személyes életünkre lefordítani ünnep, hiszen a szent írásban ő szól hozzánk, vele találkozunk.

A mai vasárnapon Lukács evangéliumának első sorait is idézzük, aki megerősíti hitünket, világosan a tudomásunkra adja, hogy az örömhír élő hagyományból, szemtanúk elbeszéléseiből, megtörtént események sokaságából született. Olyan találkozásokból, melyekben az emberek élete határozottan új irányt vett, gondolkodásuk megváltozott, létük új értelmet és mélységet nyert. Isten szent írása ma is megbízható, az igében az ő hangját halljuk. Amikor a kezembe veszem, a szememmel olvasom és a szívemben visszhangzik, ott munkálkodik életem legmélyebb és legszemélyesebb pontján. Mindez nem történhet másképp, mint a Szentlélek által, aki bennünk él, a szívünkben vett lakást.

Lukács elbeszéli, hogy Jézus a Lélek erejével visszatér Galileába, tanít a zsinagógákban, és tanúságot tesz az Atyától kapott küldetéséről. Ugyanaz a Lélek és az ő ereje ma is vezet bennünket, sugall, és segít megérteni Isten személyes üzenetét. Isten ma is gondoskodik arról, hogy az ige korunk nyelvezete szerint szólaljon meg. Ferenc pápa nagyon egyszerű szavakkal tanít bennünket, amikor így ír: „A Szentlélek tevékenysége nem merül ki a Szentírás megalkotásában, hanem azokban is hat, akik hallgatják Isten szavát” (Aperuit illis, 10.). Ő az, aki összeköt bennünket, ő az, aki segít lefordítani az írást a szívünk által beszélt nyelvre, és ugyanő,

Isten Lelke az, aki a leírt üzenetet értelmünk és tapasztalataink segítségével elevenné és cselekedetté érleli bennünk és általunk.

Mindehhez szükségünk van arra, hogy olvassuk, értelmezzük és éljük az igét. Az ige élő, éltet, és a mi személyes életünkben tör utat magának, így újra fel kell fedeznünk az igeolvasás szépségét, a kenyér asztala mellett az ige asztalának megterített gazdagságát.

Az olvasásban nem vagyunk és nem maradunk egyedül, mert ennek az imádságos találkozásnak két főszereplője van: az egyik a Szentlélek, a másik pedig én magam.

Ketten imádkozunk: én, aki olvasom, és a Lélek, aki vezet, éltet, és feltárja számomra az Atya üzenetét.

Szerző: Serfőző Levente

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír