Együtt kovásszá lenni – Beszélgetés Martos Levente Balázzsal az ifjúsági világtalálkozóról

– Milyen a hangulat kint a fiatalok körében? Rengeteg képet látni arról, mennyi öröm tölti el őket.

– Nagyon jó hangulat van. A különböző csoportok megtalálták a saját helyüket, elmúltak az első napok sajátos kihívásai, elkezdtünk a mélységekre figyelni. Tegnap Ferenc pápa is találkozott a fiatalokkal. Egyre bensőségesebbé alakul a találkozó.

– Hogyan élték meg a Ferenc pápával való találkozást?

– Nekünk, magyaroknak ez most bizonyos értelemben ismerős élmény... Ha a pápa megérkezik valahova, nagy örömmel és figyelemmel fogadják. Megismétlődnek azok a jelentek, amelyeket Budapesten is láttunk: a kisgyerekeket hozzá engedik, az emberek szerte a városban nagy figyelemmel kísérik a konvojt. A VII. Edward parkban van egy központi emelvény, ahonnan a pápa rálát az egész tömegre. Látszik, hogy

mindenki nagyon várja, hogy közel kerülhessen hozzá, hogy rajta keresztül Isten elfogadó szeretetét közel engedhesse magához.

– Ferenc pápa beszélt tegnap a fiatalokhoz. Hogyan reflektáltak erre a magyarok?

– Még nem volt mód erről beszélgetni. A programot inkább az töltötte ki, hogy az egyes nemzetek a saját csoportjaikban előre meghatározott témákban katekéziseken vettek részt. A magyar csoportokban eddig főleg ezeknek a témáknak a feldolgozása történt. Az egész találkozó mottója: „Mária felkelt, és sietve útnak indult” (Lk 1,39). Keljetek föl – ezzel egyrészt a teremtett világ szeretetére, másrészt a társadalmi barátság erősítésére hívott Ferenc pápa. 

– Balázs atya tartotta tegnap a katekézist. Mi volt az a fő gondolatsor, üzenet, amit szeretett volna átadni a fiataloknak?

– A tegnapi katekézis a kánai menyegző evangéliumi történetére épült. Jézus megkezdi nyilvános működését. Arra próbáltam figyelni a fiatalokkal együtt, hogy mit is jelent ez, mi minden történik ott abban a néhány percben.

Közel engedtük magunkhoz azt a Jézust, aki a küldetése kezdetén egy pillanatra megáll, aki – egy kicsit talán hozzánk hasonlóan – újra meggondolja, mi lesz az ő küldetése. Ezzel bátorságot ad a fiataloknak: ha meg is torpannak egy pillanatra, amikor az élet nagy kérdéseivel találkoznak, mégis legyenek bátrak, és hagyatkozzanak a hitükre és az élet szeretetére.

És ott van Mária, aki az ő bölcsességével, hitével, bizalmával teret ad Jézusnak arra, hogy ezt a döntést meghozza. Az életünkben ez a kettő sokszor találkozik egymással. Arra szerettem volna biztatni a fiatalokat, hogy csendesen fogadják be az igazságot, a valóságot, amit maguk körül látnak, Jézussal együtt döntsenek az igazság szeretete mellett, és utána cselekedjenek.

– A magyar fiatalokon mennyire látszik az elszántság vagy a bizonytalanság a hitben való elköteleződéssel kapcsolatosan?

– Azokkal, akikkel beszélgettem, gyakran szóba került, hogy többen közülük valóban olyan helyzetben vannak, amelyben látják már maguk előtt az élet szép lehetőségeit, és most keresik az útjukat. A 20–25 éves fiataloknak kitágul a világ, amelyben nagyon sok szép lehetőségük van.

Sokuknál érzem azt a valós reménységet, hogy Istentől akarnak útmutatást kapni akár a találkozó napjaiban.

Egyfelől hozzák magukkal a családjuk szeretetét, az otthoni gondokat, kérdéseket, és értük is imádkoznak itt. Másfelől a saját útjukra kérik a Jóisten vezetését, hogy abban merjenek majd fontos lépéseket tenni.

– A világtalálkozó sok helyszínén rengeteg program várja őket. A magyarok mennyire keverednek a világ többi részéről érkezett többi fiatallal?

– Ezek mindig lassú folyamatok. A fiatalok gyakran megállnak közös fotót készíteni, vagy hogy röviden beszélgessenek egymással. Sok közös alkalomra biztatjuk őket, főleg Fábry Kornél atya, aki bizonyos szempontból a magyar csapat lelke. Ő több olyan konkrét programra invitálta őket, ahol más nemzetekkel találkozhatnak. Ilyen volt például a dicsőítő est, a Night Fever. Abban a templomban, ahol mi, magyarok vagyunk, mindhárom este egy musicalt adtak elő, bármelyikre el lehetett menni. Taizéi imádság is van, ez a fiatalok egy részének már ismerős. Ezeken a konkrét programokon a mieink is találkoznak a világ más részéről érkezettekkel.

– Volt olyan élménye Balázs atyának, ami mélyen érintette?

– Több fiatallal beszélgettem. Ma reggel például egy amerikai fiatalemberrel, aki szintén arról kérdezett, mit tanácsolok neki a hivatásának a keresésében. Tegnap egy magyar fiatalemberrel beszélgettem ugyanerről. Azt látom, nagy bizalommal lépnek hozzám mint püspökhöz, és megosztják az életüknek a helyzeteit. Ezek nagyon szép élmények.

Máskor a fiatalokkal beszélgetve felfedezzük a közös kulturális gyökereinket, ami alatt mind a világi kulturális emlékeinket, mind az Egyházban való világlátásunkat értem. Ezek olyan kincsek, amelyek most különösen megmutatják a valódi értéküket. Tudunk egymással szót érteni, van miről beszélgetni, vannak közös vágyaink, ideáljaink.

Ez nekem is megerősítő és örömteli. Aztán viszonylag új püspökként egyfajta kíváncsisággal veszek részt az eseményeken. Öröm, hogy a püspök atyák befogadnak maguk közé. Mindig keresem azt is, velük hogyan tudom építeni a kapcsolatokat. Hogyan tudunk egyszerre jelen lenni a fiatalok számára, és ugyanakkor megerősödni a közös elköteleződésben.

– Találkozott a Pannonhalmáról Lisszabonba bicikliző magyar fiúkkal?

– Amikor szerdán az első katekézis napján a Kelj föl vagy Rise up című találkozón voltam a magyarokkal, és már vége volt a szentmisének is, nagy üdvrivalgásra, köszöntésre, tapsra lettem figyelmes. Kiléptem a templomból, láttam, hogy biciklivel megérkeztek a fiúk, és az ottani magyarok nagy örömmel és tapssal fogadták őket. Az MKPK Ifjúsági Bizottsága szervező csoportja ügyesen mindjárt melléjük szegődött. Ellátták őket a helyi részvételhez szükséges kis csomaggal, megkönnyítették nekik, hogyan folytassák az útjukat. Első látásra nem látszott, hogy szinte vasból vannak a négyezer kilométert letekerő fiúk. Mind kiváló, mosolygós, kitartó fiatalemberek. 

– Mit vár a világtalálkozótól a püspök atya?

– Úgy látom, a fiatalok az első napok kis kényelmetlenségeit már megszokták, hiszen a szállással, a tömeggel mindig jár egyfajta megpróbáltatás is. Ezek a nehézségek azonban olyanok, mint amikor felszántják a földet, és fogékonnyá teszik valami újra.

Bízom abban, hogy a sok helyről érkező közösségek magukkal viszik majd azt a fajta bátorságot, hogy az evangéliumban megtalálják az életük mélységét és valódi távlatát.

Hazavisznek valamit ebből a „keljetek föl, tegyünk valamit együtt” lendületből, ami itt, a találkozón eltölti őket. Jó lenne ebből táplálkozni még egy darabig, jó lenne ezt otthon is látni. Voltak olyanok, akik azt mondták, egyedül jöttek az egyházközségükből, és szeretnék, ha a Jóisten adna nekik erőt ahhoz, hogy maguk köré gyűjtsenek társakat, akikkel tudnak együtt kovásszá lenni.

– Mennyire van a fiatalokban remény?

– Sok reményt látok, persze a sok fiatal együtt mindig sok erőt ad egymásnak. A bátorság, a remény megvan bennük, ennek kellene konkrét kereteket adni. Azt hiszem, az egész társadalomnak szeretnie kell őket. Ferenc pápa is olyan bátor abban, ahogy ezeket a fiatalokat biztatja, és a jót erősíti meg bennük.

Nekünk, az Egyháznak és a társadalomnak is melléjük kell állnunk, hogy a jó ne hamvadjon el, hanem növekedjen.

Szép azt látni, hogy a fiatalok nagyon élvezik, hogy itt vannak és együtt vannak, de azért mindig gondolnak az otthonmaradottakra is. Szeretném azt üzenni az otthoni családtagoknak, hogy ezek a fiatal „nagy gyerekek” szeretettel gondolnak rájuk, és amennyire örültek, hogy eljöhetnek, azt hiszem, olyan nagy örömmel fognak hazatérni is.

Szerző: Vámossy Erzsébet

Fotó: Nattán Márk; Ifjúsági Világtalálkozó magyar nyelvű Facebook-oldala; kiemelt portré (archív): Merényi Zita

Magyar Kurír