Párbeszéd a liturgiáról: Isten színe előtt kéréseiket megfogalmazzák (1. rész)

„Ezután a pap imára szólítja fel a népet. Mindnyájan csendben vannak a pappal együtt egy kis ideig, hogy tudatosítsák: Isten színe előtt állnak, és hogy kéréseiket magukban megfogalmazzák. Majd a pap elimádkozza a Könyörgést, amelyet collectának szokás nevezni. Általa jut kifejezésre a napi liturgia sajátos jellege. Régi egyházi hagyomány szerint a pap a Könyörgést az Atyaistenhez intézi Krisztus által a Szentlélekben. (…) A nép azzal csatlakozik a Könyörgéshez, hogy az Ámen felkiáltással a Könyörgést magáévá teszi.” (A Római Misekönyv Általános Rendelkezései, 54.)

Az Isten felé fordulásunk legszebb és leginkább ingyenes formája a dicsőítés, ám emellett tagadhatatlan, hogy a kérőima is fontos szerepet kap a hitünkben. Szándékainkat, ügyeinket, törekvéseinket, szeretteinket, ellenségeinket, vágyainkat, szükségleteinket szeretnénk Isten kezében tudni, és ezekkel kapcsolatban kifejezni felé bizalomteli kérésünket. A hiteles keresztény kérőimádság nem követelőzés, nem kísérlet saját akaratunk feltétlen érvényesítésére – persze néha ezzel is próbálkozunk –, hanem az Atya jóságába vetett bizalomban, a gondviselés iránti nyitottságban gyökerezik: „Legyen meg a te akaratod!” A vasárnap templomba érkező emberek megannyi kérést is magukkal hoznak. A Gloria (Dicsőség) közös eléneklése után ezért folytatódik a liturgia egy könyörgéssel, amelybe a hívő emberek becsatornázhatják a saját imaszándékaikat.

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír