Istvánffy József zenei munkássága Veszprémben – Érsekségi ékességek (39.)

A 16. századtól kezdve nagy tekintélynek örvendő Istvánffy család – nem tudni, milyen okokból – lassan elszegényedett, és a 18. századra szerényebb körülmények között élő muzsikosok lettek. Legismertebb közülük Istvánffy Benedek, aki a 18. századi késő barokk zeneművészet kiemelkedő magyar képviselője. Az ő édesapja volt Istvánffy József, aki négy éven át szolgált a veszprémi székesegyház kórusának élén.

Istvánffy József 1703-ban született. 1726-ban került Pannonhalmára a bencés apátságba orgonista-karnagynak. 1731-ben feleségül vette Szele Ilonát, akitől Szentmártonban hat, majd Veszprémbe költözve egy hetedik gyermeke is született.

Istvánffynak Pannonhalmán többször volt nézeteltérése a rendtagokkal, ezért 1752. augusztus 28-án elhagyta a monostort és Veszprémbe költözött. Veszprémben ugyanazon év szeptember 29-én, Szent Mihály ünnepén kezdte meg működését. Tehetséges muzsikus volt. A káptalan elismerően nyilatkozott róla, szorgalmasan helytállt a kóruson, kötelességét pontosan végezte. Elődeihez híven szerepeltette a zenekart, amit a hangszerjavítási számlák is tanúsítanak.

Kemény természetű ember volt, hamar összetűzésbe is került Holczmann Károly iskolamesterrel, aki miatta Zircre költözött. Majd néhány év alatt Padányi Bíró Márton püspök kegyeit is elveszítette, ezért a püspök 1756 tavaszán felmondott Istvánffy Józsefnek. A káptalan azonban pártfogolta őt, és áprilisban levélben folyamodott a Sümegen tartózkodó püspökhöz, hogy ha elbocsájtja Istvánffyt, akkor húsvétkor nem lesz orgonálás a székesegyházban. Kérték a püspököt, hogy engedje meg, hogy az orgonista Szent Mihály-napig, azaz szeptember 29-ig maradhasson; ez idő alatt pedig majd keresnek más orgonistát. Bíró Márton püspök beleegyezett, de kifejezetten kérte az új orgonista felkutatását. A káptalan nem igyekezett ezt teljesíteni, így Szent Mihály napjának elmúltával Istvánffyék még mindig Veszprémben voltak.

Ezt a kényes ügyet a korábbi nézeteltérések miatt a Zircre költözött Holczmann Károly mozdította ki a holtpontról. Egy hízelgő levelet írt a püspöknek, amiben elpanaszolta konfliktusát Istvánffyval, és beajánlotta önmagát orgonistának: „Kérem alázatosan Excellenciádat, ha Excellenciádnak kedves tetzésére lehetnék orgonista tudományommal, méltóztassék velem parancsolni, és számtalanoktul tapasztaltatott kegyességével megvigasztalni, én Excellenciádnak és Tekintetes N káptalannak szolgálatttyában életemet és utolsó lélegzetemet föláldozván, hűségemet mutatni el nem mulasztom, csak Excellenciádnak kegyes szárnyai árnyéka alatt megnyugodhassam, megnyugodván Excellenciádnak boldog életéért az Úr Istent imádhassam.” A püspök elfogadta Holczmann ajánlatát, és kinevezte őt Istvánffy utódának. A káptalan azonban késlekedett Zircre kocsit küldeni az új orgonista holmiját elhozni, ezalatt pedig megindult a közbenjárások sorozata Istvánffyért és családjáért. A püspököt azonban mindez nagyon felbosszantotta és levélben utasította a veszprémi fiskálist, hogyha nem akarnak Istvánffyék kiköltözni a lakásból, hajdúkkal dobassa ki őket. A család így kénytelen volt elhagyni a szolgálati lakást.

Istvánffy József második gyermeke Istvánffy Benedek (1733–1778) ekkor már a Széchenyi család orgonistája volt. Benedek kérte a grófot, hogy járjon közben édesapja ügyében. Széchenyi László gróf meg is írta a levelet, de a püspök csak az orgonista veszprémi tartózkodását engedte meg. 1757 májusában Kanisay Ferenc, a „Fölséges Kamara expeditora” is próbált segíteni, de az ő kérése is eredménytelen maradt.

Végül is Istváffy kénytelen volt máshol keresni állást. Bakonybélben ekkor épült meg a török időben elpusztult apátság új temploma, aminek szentelési ünnepségén, 1757 októberében két muzsikus társával szerepelt. November 11-én, Szent Márton ünnepének vecsernyéjén pedig újra felcsendült a zsolozsma, és a másnapi ünnepi misén Istvánffy József átvette a bakonybéli apátság orgonista munkakörét. Hányatott élete így nyugvópontra jutott, és visszanyerte békességét.

Istvánffy József idős napjait Győrben töltötte, ott is halt meg 1771. április 18-án. Fia, Elek a győri Szent Miklós-templom káplánja temette a székesegyházi temetőbe.

Felhasznált irodalom
Pfeiffer János – Szigeti Kilián: A veszprémi székesegyház zenéjének története

Szöveg: Zsilinszky Cecília

Fotó: Lambert Attila

Forrás: Veszprémi Főegyházmegye

Magyar Kurír