A pápa homíliája a Bahreini Nemzeti Stadionban: Nekünk feltétel nélkül kell szeretnünk mindenkit!

Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük Ferenc pápa spanyolul elhangzott homíliájának fordítását.

Izajás próféta azt mondja, hogy Isten Messiást támaszt, akinek „messzire kiterjed majd az uralma, és a békének nem lesz vége” (Iz 9,6). Ez ellentmondásnak tűnik, hiszen ténylegesen, a világ jelenlegi formájában (vö. 1Kor 7,31) sokszor azt látjuk, hogy minél jobban törekszik az ember a hatalomra, annál inkább veszélybe kerül a béke. Ezzel szemben a próféta egy rendkívül újszerű bejelentést tesz: az eljövendő Messiás nagyhatalmú, igen, de nem úgy, mint egy hadvezér, aki háborút indít, és uralkodik másokon, hanem mint „a béke fejedelme” (Iz, 9,5), mint Az, aki kibékíti az embereket Istennel és egymással. Nagy hatalma nem az erőszak erejét, hanem a szeretet gyengeségét használja. És ez Krisztus hatalma: a szeretet. És ugyanezt a hatalmat adja nekünk is, a szeretet hatalmát, azt, hogy az ő nevében szeressünk, hogy úgy szeressünk, ahogy ő szeretett. Hogyan? Feltétel nélkül, nemcsak akkor, amikor minden jól megy, és vágyat érzünk szeretni, hanem mindig; nemcsak a barátainkat és a szomszédainkat, hanem mindenkit, az ellenségeinket is. Mindig és mindenkit!

Mindig szeretni és mindenkit szeretni – gondolkodjunk el egy kicsit ezen!

Először is, Jézus mai szavai (vö. Mt 5,38–48) arra hívnak bennünket, hogy mindig szeressünk, vagyis hogy mindig megmaradjunk az ő szeretetében, ápoljuk és gyakoroljuk a szeretetet, bármilyen helyzetben is élünk. De vigyázzunk, Jézus tekintete konkrét; nem mondja, hogy könnyű lesz, és nem szentimentális vagy romantikus szeretetet javasol, mintha emberi kapcsolatainkban nem lennének konfliktusos időszakok, és a népek között nem lenne ok az ellenségeskedésre. Jézus nem irenista, hanem realista, kifejezetten beszél a „gonosz emberekről” és az „ellenségekről” (Mt 5,39.43). Tudja, hogy kapcsolatainkban mindennapos harc folyik a szeretet és a gyűlölet között; és hogy bennünk is mindennap harc folyik a fény és sötétség között, a sok jó szándék, jó elhatározás és a bűnös gyarlóság között, mely gyakran eluralkodik rajtunk, és rossz cselekedetekbe sodor bennünket. Azt is tudja, mit élünk át akkor, amikor a sok nagylelkű erőfeszítés ellenére nem kapjuk meg a remélt jót, hanem érthetetlen módon ártanak nekünk. Sőt, szenved attól, amikor napjainkban, a világ oly sok részén a hatalom gyakorlásának olyan formáit látja, amelyek visszaélésekből és erőszakból táplálkoznak, amelyek saját terüket mások terének korlátozásával igyekeznek növelni, uralmukat másokra erőltetik, alapvető szabadságjogokat korlátoznak, és elnyomják a gyengéket. Tehát – mondja Jézus – vannak konfliktusok, elnyomások és ellenségeskedések.

Mindezzel szembesülve a legfontosabb kérdés, amelyet fel kell tennünk magunknak: mit teszünk, amikor ilyen helyzetbe kerülünk? Jézus javaslata meglepő, merész és vakmerő. Azt kéri övéitől, hogy legyen bátorságuk megkockáztatni valamit, ami látszólag a vesztes választásnak tűnik. Azt kéri tőlünk, hogy maradjunk meg mindig, hűségesen, a szeretetben, mindennek ellenére, a rosszal és az ellenséggel szemben is. Ha egyszerűen emberi módon akarunk reagálni, az a „szemet szemért, fogat fogért” gyakorlatához láncol bennünket, ami azt jelenti, hogy ugyanazokkal a fegyverekkel szolgáltunk igazságot, amelyekkel ellenünk támadtak.

Jézus mer valami újat, mást, elképzelhetetlent, valami sajátot javasolni: „Én viszont azt mondom nektek, ne álljatok ellent a gonosznak. Aki megüti a jobb arcodat, annak tartsd oda a másikat is” (Mt 5,39). Ezt kéri tőlünk az Úr, nem azt, hogy csak álmodozzunk egy békés, testvériségben élő világról, hanem hogy első személyben kötelezzük el magunkat, kezdve azzal, hogy konkrétan és bátran megéljük az egyetemes testvériséget, kitartunk a jó mellett akkor is, ha rosszat kapunk, megtörjük a bosszú spirálját, lefegyverezzük az erőszakot, demilitarizáljuk a szívet. Pál apostol is ezt tanácsolja, amikor ezt írja: „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval” (Róm 12,21).

Jézus felhívása tehát elsősorban nem az emberiség nagy kérdéseivel foglalkozik, hanem életünk konkrét helyzeteivel: családi kötelékeinkkel, a keresztény közösségen belüli kapcsolatokkal, a munkahelyen és a társadalmi életben meglévő viszonyokkal.

Lesznek súrlódások, feszültségek, lesznek konfliktusok, eltérő látásmódok, de aki a Béke Fejedelmét követi, annak mindig a békére kell törekednie. És nem állíthatjuk helyre a békét, ha egy sértő szóra még sértőbb szóval válaszolunk, ha az egyik pofont a másik követi. Nem! Hanem „deaktiválni” kell, meg kell szakítani a gonoszság láncát, meg kell törni az erőszak spirálját, fel kell hagyni a haragtartással, a panaszkodással és az önsajnálattal. Meg kell maradni a szeretetben, mindig, ez a jézusi útja annak, hogy megdicsőítsük Istent a mennyben, és békét teremtsünk a földön. Mindig szeretni!

Nézzük most a második szempontot: mindenkit szeretni. Elkötelezhetjük magunkat a szeretet mellett, de az nem elég, ha ezt leszűkítjük azok szűk körére, akiktől ugyanezt a szeretetet kapjuk, vagyis a barátainkra, a hozzánk hasonlókra, a rokonainkra. Jézus felhívása itt is meglepő, mert túllépi a törvény és a józanész határait. Bár észszerű, de már magában az is nehéz, hogy a felebarátot, a hozzánk közel állót szeressük. Általában ez az, amit egy közösség vagy egy nép a belső béke megőrzése érdekében próbál tenni. Ha valaki ugyanahhoz a családhoz vagy nemzethez tartozik, ha ugyanazok az eszmék vezérlik, vagy ha ugyanaz az ízlése, ha ugyanazt a hitet vallja, akkor normális, hogy megpróbáljuk a segíteni és szeretni egymást. De mi történik akkor, ha egy távoli ember közeledik hozzánk, ha egy idegen, egy tőlünk különböző ember, egy más vallású ember lesz a szomszédunk? Ez a föld pontosan a sokféleségben való együttélés élő képe, a népek állandó vándorlása által egyre erősebben meghatározott világunknak, valamint az eszmék, a szokások, a hagyományok pluralizmusának az élő képe. Fontos tehát, hogy befogadjuk Jézusnak ezt a provokációját: „Ha csupán azokat szeretitek, akik szeretnek benneteket, mi lesz a jutalmatok? Nem így tesznek a vámosok is?” (Mt 5,46). Annak érdekében, hogy az Atya gyermekei legyünk és testvéri világot építsünk, az igazi kihívás az, hogy megtanuljunk mindenkit szeretni, még az ellenségeinket is: „Hallottátok a parancsot: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok üldözőitekért!” (Mt 5,43–44). Ez a valóságban az amelletti döntést jelenti, hogy nem lesznek ellenségeink, nem úgy tekintünk a másikra, mint egy leküzdendő akadályra, hanem mint fivérre és nővérre, akit szeretnünk kell.

Az ellenséget szeretni annyit jelent, mint a menny tükörképét a földre hozni, annyit jelent, mint az Atya tekintetét és szívét a világ felé fordítani,

aki nem tesz különbséget, nem tesz hátrányos megkülönböztetést, hanem „aki fölkelti napját jókra is, gonoszokra is, esőt ad igazaknak is, bűnösöknek is” (Mt 5,45).

Testvéreim, Jézus hatalma a szeretet, és Jézus megadja nekünk a hatalmat arra, hogy így szeressünk, olyan módon, amely számunkra emberfelettinek tűnik. De ez a képesség nem lehet csak erőfeszítéseink gyümölcse, hanem mindenekelőtt kegyelem. Olyan kegyelem, amelyet kitartóan kell kérni: „Jézus, te szeretsz engem, taníts meg úgy szeretni, ahogyan te szeretsz! Jézus, te megbocsátasz nekem, taníts meg úgy megbocsátani, ahogyan te megbocsátasz! Küldd le rám Lelkedet, a szeretet Lelkét!” Kérjük ezt! Mert sokszor előfordul, hogy számtalan kérést terjesztünk az Úr elé, de

a keresztény ember számára ez a lényeges: hogy tudjon úgy szeretni, mint Krisztus.

Szeretni a legnagyobb ajándék, és megkapjuk, amikor teret adunk az Úrnak az imádságban, amikor befogadjuk jelenlétét átalakító igéjében és megtört Kenyerének forradalmi alázatában. Így lassan leomlanak a szívünket megkeményítő falak, és rátalálunk az irgalmasság mindenki iránt gyakorolt cselekedeteinek örömére. Ekkor

megértjük, hogy a boldog élet a boldogságok megélésén keresztül vezet, és abban áll, hogy béketeremtők leszünk (vö. Mt 5,9).

Kedves barátaim, szeretném megköszönni nektek a testvériség derűs és örömteli tanúságtételét, azon iparkodásotokat, hogy hogy a szeretet és a béke magja legyetek ezen a földön! Ez az a kihívás, amelyet az evangélium nap mint nap keresztény közösségeink és mindannyiunk elé állít. Nektek, mindannyiatoknak, akik az Észak-arábiai Apostoli Vikariátus négy országából – Bahreinből, Kuvaitból, Katarból és Szaúd-Arábiából –, valamint az Öböl más országaiból és más területekről is eljöttetek erre a szentmisére, ma az egyetemes Egyháznak a szeretetét és közelségét hozom: az egyetemes Egyház rátok tekint, átölel, szeret és bátorít benneteket! A Szent Szűz, az Arábiai Szűzanya kísérjen benneteket utatokon, és tartson meg benneteket mindig a mások iránti szeretetben!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican.va

Magyar Kurír