Ferenc pápa sajtótájékoztatója a repülőgépen: Erkölcstelen emberek kihasználták XVI. Benedek halálát

Az alábbiakban a teljes beszélgetés fordítását közreadjuk.

Az érintett témák: Hogyan született meg a három egyházi vezető közös látogatásának ötlete. Ferenc pápa 2019-es gesztusa volt a kulcsmomentum. A szív szólt a szívhez. Nagyon intelligensek az afrikai fiatalok. Kongó magas kultúrájú, és természeti kincsekben gazdag ország, melyet folyamatosan kizsákmányolnak. Harcolni kell a nők jogainak elismeréséért. Fegyverkereskedelem, háború szítása. Magas arányú analfabetizmus. Ukrajnai háborúk, háborúk az egész világon. A homoszexualitás kriminalizálása igazságtalan. Egyesek idegen célokra használták fel Benedek pápa halálát. A közöny globalizációja. Melyik országokat tervezi meglátogatni?

Bevezető: Matteo Bruni szentszéki szóvivő:

– Jó napot kívánok mindenkinek! Nyilvánvalóan ez egy különleges utazás volt, különleges mind a látottak és hallottak miatt, mind pedig azért, mert ez az út társas zarándoklat volt, békezarándoklat és társaságban – olyan kép ez, amelyet itt is világosan láthatunk. Szeretném megkérni az újságírókat, hogy amikor eljön az idő, hogy feltegyék kérdéseiket, egyúttal azt is jelezzék, kihez intézik a kérdést, mert itt van velünk, a Szentatyával együtt, a skót presbiteriánus egyház elnöke, Welby canterburyi érseket pedig ismerik. Mielőtt azonban elkezdenénk, először megkérdezném a Szentatyát, szeretne-e szólni néhány szót.

Ferenc pápa:

– Szép vasárnapot kívánok, és köszönöm az ezekben a napokban végzett munkátokat. Ez ökumenikus út volt, két testvéremmel, és ezért akartam, hogy a sajtótájékoztatón mindketten itt legyenek, különösen a canterburyi érsek, mert ő ismeri ennek a megbékéléshez vezető útnak a hosszú évek óta tartó történetét; ő sokat dolgozott előttem ezen. Ezért akartam, hogy mindketten itt legyenek. Köszönjük, és aztán majd beszélünk.

– Justin Welby (angolul):

– Jó napot kívánok, és köszönöm szépen, Szentatya, köszönöm! 2014 januárjában a feleségemmel az anglikán közösségekben tett látogatássorozat részeként Dél-Szudánba látogattunk. Amikor megérkeztünk, az érsek megkért bennünket, hogy menjünk el egy Bor nevű városba. A polgárháború már körülbelül öt hete dúlt, és akkoriban valóban nagyon heves volt. Borba utaztunk egy egymotoros repülővel, és egy sivatagos területen szálltunk le – a repülőtér kapujában már ott voltak az első holttestek. Akkor háromezer temetetlen holttest volt Borban, a halottak száma ötezer volt. Volt ott néhány ENSZ-katona és sok egyéb katona. Elmentünk a székesegyházba, ahol az összes anglikán papot megölték, feleségeiket először megerőszakolták, majd meggyilkolták. Borzasztó állapotok uralkodtak.

A hazafelé úton a feleségemmel együtt úgy éreztük, sürgősen meg kell néznünk, mit tehetünk a dél-szudáni emberek támogatásáért. Attól kezdve a Ferenc pápával való rendszeres találkozóim egyikén sokat beszélgettünk Dél-Szudánról, és felmerült egy vatikáni lelkigyakorlat ötlete. 2016 óta a lambethi munkacsoportom és a Vatikán nagyon gyakran ellátogatott Dél-Szudánba, sok időt töltöttek a helyszínen, és együtt dolgoztak a vezetőkkel, hogy megpróbálják megszervezni ezt a látogatást. A feleségem is elment, és együtt dolgozott a püspökfeleségekkel és a női vezetőkkel, akikre nagy nyomás nehezedett, és meglátogattuk az ugandai száműzetésben élő vezetőket is.

2018-ban világossá vált, hogy 2019 elején lehetőség lesz egy látogatásra, és sikerült is; csoda, hogy megtörtént. A két alelnök egyike házi őrizetben volt Kartúmban: még emlékszem, hogy a látogatás előtti napon – másnap kora reggel indultam Rómába – az angliai Nottinghamben egy iskola parkolójában voltam, és telefonon beszéltem az ENSZ főtitkárával, hogy rávegyem, tegye lehetővé az utat az alelnök számára – amit kiválóan el is intézett –, és szerezzen neki vízumot: sikerült elérnie az utolsó járatot Kartúmból, éppen mielőtt a légteret lezárták volna az államcsíny miatt.

A 2019-es találkozó csúcspontja természetesen a pápa felejthetetlen gesztusa volt, aki letérdelt és megcsókolta a vezetők lábát, miközben azt mondta: „Kérem, kössetek békét”, közben ők próbálták megakadályozni.

Ferenc pápa erőteljes és kivételes gesztusa a béke érdekében (2019. április 11., Vatikán).

Azonnal János evangéliumának tizenharmadik fejezetére gondoltunk: igazán jelentős pillanat volt. Nehéz megbeszéléseket folytattunk, és egy ponton az alelnökök elvonultak egy külön megbeszélésre, amely nagyon intenzív volt, de azzal zárult, hogy elkötelezték magukat a békemegállapodás megújítása mellett. Azt hiszem, az epizód a pápával az volt a kulcsmomentum, a fordulópont.

De ahogy egy angol edző szokta mondani, jó vagy a következő meccsig. A koronavírus-járvány csúnya csapást mért a következő meccsre, és úgy tűnt számomra, hogy elveszítettük a kellő pillanatot a békefolyamatot illetően. Amikor felvettük a fonalat e látogatás előkészítésére, a munkacsoportok folytatták munkájukat, de kevésbé voltak bizakodók, mint 2019-ben.

De erős bátorítással távoztam arról a látogatásról, nem annyira azért, mert valódi áttörés történt, hanem mert az volt az érzésem, hogy – a pápa egyik kifejezésével élve – a szív szólt a szívhez. A kapcsolat nem annyira intellektuális szinten zajlott: ahogyan észrevehettétek a különböző találkozókon, melyeken beszédek hangzottak el,

a szív szólt a szívhez.

Van lendület közép- és alsó szinten; amire most szükségünk van, az a szív megváltoztatása a vezetés részéről. El kell fogadniuk egy olyan folyamatot, amely békés átmenethez vezet. Nyilvánosan elmondtuk nekik, megmondtuk nekik: véget kell vetni a korrupciónak, a fegyvercsempészetnek és a fegyverek felhalmozásának hatalmas mennyiségben. Ehhez további közös munkára lesz szükség, a Vatikánnal és Lambeth-tel, de mindenekelőtt a kormányzat három vezetőjével, hogy ez a nyitott ajtó – amely nem annyira nyitott, mint szeretném, de mégis nyitva van – teljesen kinyíljon, és valódi előrelépés történjen. Alig két év van hátra a választásokig, amelyek 2024 végén lesznek: komoly előrelépést kell elérnünk 2023 végéig. Átadom a mikrofont [a skót egyház közgyűlése] elnökének, hogy ő is szóljon néhány szót.

Iain Greenshields (angolul):

– Köszönöm. Az én tapasztalataim nyilvánvalóan nagyon különböznek a pápáétól és az érsekétől: én most jártam először Dél-Szudánban, de nem ez az első alkalom, hogy egyházam Dél-Szudánba látogat, mert az előző elnök – az ő szavaival – egy rendkívül törékeny helyzetet látogatott meg. A megbékélés és a megbocsátás központi szerepet játszott a 2015-ös találkozón folytatott megbeszéléseken. Meghívtuk az embereket, hogy [a skót egyházban] újra gondolkodjanak el a dél-szudáni helyzetről. Dél-Szudán presbiteriánus egyházkerületéről van szó. Szeretnék csatlakozni ahhoz, amit barátaim mondtak: erős szavak hangzottak el, az igazságot mondták ki, a szívhez és az elméhez szóltak. Azt hiszem, ma a helyzet a következő: a tettek világosabban beszélnek, mint a szavak.

A kormány és az egyházak úgy hívtak meg bennünket Dél-Szudánba, mint ahogyan az ember meghív egy barátot az otthonába és a szobájába.

Ez a meghívás magában foglalta azt a kérést, hogy segítsünk bármilyen módon, hogy változtassunk ezen a helyzeten, találkozzunk partnereinkkel, beszéljünk a hatalmon lévőkkel. Ezt meg is tettük. Most azokon múlik, akik változtatni tudnak, hogy sürgősen elindítsák ezt a folyamatot. Ezt kértük ezen a látogatáson.

ELSŐ KÉRDÉS

Jean-Baptiste Malenge (RTCE-Radio Catholique Elikya ASBL) (franciául)

– Jean-Baptiste Malenge vagyok a kinshasai főegyházmegye Elikya Katolikus Rádió-Televíziójától. Szentatya, régóta vágyott arra, hogy ellátogasson a Kongói Demokratikus Köztársaságba, most pedig az egész ország sugárzik az örömtől, örülnek annak, amit most elvetett közöttünk. Milyen jelentőséget tulajdonít most a Szentszék és a Kongói Demokratikus Köztársaság között 2016-ban aláírt megállapodásnak, amely olyan közös érdekű ügyekről szól, mint az oktatás és az egészségügy. Végrehajtják-e a megállapodást most, hogy Önök kezükkel érintették a sebeket, most, hogy az egyetemes pásztor megszagolta a kongói juhokat…

Ferenc pápa:

– Köszönöm. Először is, a megállapodásról. Bocsánat, de sajnos nem ismerem ezt a megállapodást. Az államtitkár itt van, ő tud véleményt nyilvánítani. Tudom, nemrégiben megállapodás született a Szentszék és a Kongói Demokratikus Köztársaság között, de sajnos nem ismerem, így nem tudok erre válaszolni. Azt sem tudom, mi a különbség az új, a most folyamatban lévő és a régi között. Ezekkel a dolgokkal a Szentszék államtitkársága, az államtitkár és még inkább Gallagher érsek foglalkozik, aki itt van, a Szentszék és az államok közötti kapcsolatok politikai részével ők foglalkoznak; ők ügyesek a megállapodások megkötésében, a mindenki javát szolgáló megállapodásokban.

Kongóban nagy vágyat láttam az előrelépésre, nagy kultúrát. Mielőtt idejöttem volna, néhány hónappal ezelőtt, volt egy online találkozóm afrikai egyetemi hallgatókkal, akik közül néhányan Kongóból valók voltak: nagyon intelligensek voltak; nagyon magas intelligenciájú emberek vannak, nálatok nagyon intelligensek. Ez a ti egyik gazdagságotok, a fiatalok, az intelligens fiatalok; és támogatni kell ezeket a fiatalokat, hogy tanulhassanak és haladhassanak előre; és helyet kell biztosítani számukra, nem pedig bezárni az ajtókat.
Sok természeti kincsetek van, ami vonzza az embereket, akik jönnek – bocsánat a szóért –, hogy kizsákmányolják Kongót. Van egy elképzelés az emberek fejében, melyet már említettem, hogy tudniillik Afrikát ki kell zsákmányolni. Valaki azt mondja – nem tudom, igaz-e –, hogy azok az országok, amelyeknek gyarmataik voltak, függetlenséget adtak, de csak „a talajtól felfelé”: a föld alatt nem adtak függetlenséget, hanem jönnek, hogy ásványkincseket keressenek. Nem tudom, igaz-e, de ezt mondják.

Ki kell törölnünk az emberek fejéből azt az elképzelést, hogy Afrikát ki kell zsákmányolni! Afrikának megvan a maga méltósága.

És Kongó ebben nagyon magas szintet képvisel.

És ha már a kizsákmányolásnál tartunk, szíven üt és fájdalmat okoz a keleti rész problémája, a háború és a kizsákmányolás problémája. Kongóban találkozhattam annak a háborúnak az áldozataival. Szörnyű. Sérültek, megcsonkítottak… Annyi, de annyi fájdalom! És mindez a természeti kincsek megszerzéséért. Ezt nem lehet, ezt nem szabad!
De visszatérve a Kongóval kapcsolatos kérdésedre, Kongónak sok lehetősége van.

Justin Welby:

– Nem ismerem túl jól a nyugati Kongót: a feleségem járt ott, és dolgozott a konfliktusban érintett nőkkel. Én sokszor jártam már keleten, legutóbb 2018-ban, közvetlenül a koronavírus-járvány előtt. Teljes mértékben egyetértek azzal, amit a Szentatya mondott: világosnak kell lennünk: Kongó nem lehet a nagyhatalmak játszótere, sem a kis bányavállalatoké, melyek felelőtlenül járnak el a kisüzemi bányászat terén: emberrablások, gyermekkatonák alkalmazása, nagyszámú nemi erőszak… Egyszerűen kifosztják az országot, egy olyan országot, amelynek a föld egyik leggazdagabb országának kellene lennie, az egyik olyan országnak, amely a leginkább képes lenne segíteni Afrika többi részét. Ehelyett megkínozták, politikai függetlenséget kapott – technikailag –, de gazdasági függetlenséget nem.

Legutóbbi keleti látogatásom során, amikor tombolt az ebola, éppen abban a térségben, ahol a katonaság kegyetlenkedett, lelkipásztorokat képeztünk ki az ebola minden formájának kezelésére. Az egyházak rendkívüli munkát végeznek, az egyetlen működő erőt jelentik. De Atyám, hadd mondjam el, hogy a Katolikus Egyház csodálatos munkát végez: a Katolikus Egyház által elindított Nagy-tavak-projekt csodálatos. De most a nagyhatalmaknak ki kell mondaniuk: Afrika, és különösen Kongó, valóban olyan sok ásványi és érckinccsel rendelkezik, amelyre az egész világnak szüksége van, ha ökológiai átállást akar végrehajtani, és meg akarja menteni a bolygót az éghajlatváltozástól;

és az egyetlen módja ennek a kezünk vérbe áztatása nélkül az, ha a nagyhatalmak valóban Kongó békéjét keresik, és nem csak saját meggazdagodásukat.

Iain Greenshields:

– Nem akarok sokat hozzátenni, mert úgy gondolom, kimerítő ez a válasz. De azt hiszem, ez mindannyiunk számára figyelmeztetés. Azt hiszem, van itt egy dolog, amit a pápa a fiatalokról mondott: ragyogó és pozitív elmékről van szó, és a fiataloknak joguk van ahhoz, hogy lehetőséget kapjanak a fejlődésre. A világ más részein szerzett tapasztalataim szerint, különösen a fiatal nők ragyogó elméinek jogot kell adni arra, hogy pontosan ugyanazokat a lehetőségeket kapják, mint a többi fiatal, minden országban, de különösen a fejlődő országokban. Ez az én kérésem: a nők, különösen a fiatal nők jogainak elismerése kulcsfontosságú.

MÁSODIK KÉRDÉS

Jean-Luc Mootosamy (CAPAV) (angolul)

– Láthattuk, hogy az erőszak nem szűnik meg az ENSZ-missziók több évtizedes jelenléte ellenére sem. Hogyan tudnának Önök közösen segíteni egy új beavatkozási modell előmozdításában, tekintettel arra, hogy számos afrikai nemzet egyre inkább hajlik más partnereket választani biztonsága garantálására, olyan partnereket, akik esetleg nem tartják tiszteletben a nemzetközi törvényeket, mint például egyes orosz magáncégek vagy más szervezetek, például a Száhel-övezetben?

Ferenc pápa:

– Köszönöm. Az erőszak kérdése mindennapos téma. Éppen most láttuk ezt itt, Dél-Szudánban is. Fájdalmas látni, hogyan provokálják az erőszakot. Az egyik fő kérdés a fegyverek eladása. Welby érsek mondott erről valamit. A fegyverek eladása.

Úgy gondolom, hogy ma a világon ez a legnagyobb csapás: a fegyverekkel való üzletelés, a fegyverkereskedelem.

Valaki azt mondta nekem – valaki, aki ért hozzá –, hogy abból a pénzből, amit egy év alatt fegyverekre költenek, meg lehetne szüntetni az éhezést a világon. Nem tudom, igaz-e vagy sem. Ma azonban a csúcson a fegyverek eladása áll. És nemcsak a nagyhatalmak között, hanem ezekkel a szegény emberekkel is. Emberek, akiknek ezzel háborút vetnek a bensőjükbe. Ez kegyetlen. Azt mondják: „Háborúzzatok!”, és fegyvereket adnak nekik, mert érdekek állnak mögötte, elsősorban gazdasági érdekek, a föld, az ásványkincsek, a természeti kincsek kizsákmányolása.

Igaz, hogy Afrikában a törzsek közötti villongások nem segítenek. Nem igazán tudom, Dél-Szudánban van-e ilyesmi, de azt hiszem, van. Párbeszédre van szükség a törzsek között. Emlékszem, amikor Kenyában voltam, a teli stadionban mindenki felállt és azt mondta: „Nem a törzsiségre, nem a törzsiségre!” Igaz, minden törzsnek megvan a maga történelme, régi ellenségeskedésekkel rendelkeznek és különböző kultúrájúak. De az is igaz, hogy fegyverek eladásával provokálják a törzsek közötti harcot, majd mindkét törzs földjét kizsákmányolják. Ez ördögi. Más szó nem jut eszembe. Ez pusztítás: a teremtett világ, az ember és a társadalom elpusztítása. Nem tudom, Dél-Szudánban megtörténik-e, de néhány országban a fiatal fiúkat elviszik, hogy a milíciák tagjává váljanak és harcoljanak. Ez nagyon fájdalmas.

Összefoglalva: szerintem a legnagyobb probléma az, hogy meg akarják szerezni az ország gazdagságát – koltánt, lítiumot és hasonlókat –, mégpedig háborúval, amiért fegyvereket adnak el, és a gyerekeket is kizsákmányolják.

Iain Greenshields

– Úgy gondolom, hogy az egyik probléma az ezekben az országokban tapasztalható magas arányú analfabetizmus: az emberek nem tudják, kik ők, hol vannak, és hogyan hozzanak átgondolt döntéseket. Ez egy dolog. Mindenképpen foglalkoznunk kell a fegyverkezési versennyel: vannak emberek, akik rengeteg pénzt keresnek ezen, többet, mint bármi máson a világon. Hogyan lehet ezt tennünk? Meggyőzéssel. És

hogyan győzzük le a megosztottságot? Párbeszéden keresztül.

Szeretnék egy példát mondani Skóciából, abból az országból, ahonnan származom, amely egy vallásilag erősen megosztott ország volt, ahol szörnyű dolgok történtek: szörnyű erőszak, szörnyű megosztottság a nemzetünkön belül. Elkezdtük a párbeszéd folyamatát magunk között – a Skót Egyházban – és a Skóciában élő Katolikus Egyházzal, és tavaly egy barátsági nyilatkozat aláírásáig jutottunk, mely szerint együtt akarunk járni a különbözőségeinkben, és egyetértésben azokban a dolgokban, amelyekben egyet gondolunk. És csak akkor kezdenek leomlani a falak, amikor eljutunk a párbeszédnek és a másik emberrel való találkozásnak erre a szintjére. Ez történt Skóciában, amely én még fiatal voltam, még erősen megosztott ország volt. És ez változóban van. Az oktatás is hozzájárul ehhez a folyamathoz.

Justin Welby:

– Én egy másik nézőpontból szeretnék válaszolni, mert az Ön kérdése nagyon hasznos.

Nem az a kérdés, hogy az ENSZ „vagy” „másvalaki”, hanem az ENSZ „valakivel”: mindig jobb a „valakivel”, mint a „vagy-vagy”.

Mit hoznak az egyházak? Nem csak gyakorlatilag megvesztegethetetlenül működő hálózatok, hogy amikor segítséget küldünk, az a segítség eljusson az ottani emberekhez; olyan hálózatok, amelyeknek sikerül átlépniük a tűzvonalakat is, és mind, ami még ehhez kapcsolódik. Múlt szombaton érsekünk húsz ember temetési szertartását végezte Kajo Kejiben: azonnal odament, amint meghallotta a merénylet hírét, és már szombat este vissza is tért. Látogatása és beszéde nagy változást hozott: a szív megváltozásáról van szó, és ez volt ennek a látogatásnak a lényege. Száz évvel ezelőtt a nuer és a dinka népek állandóan háborúban álltak, ez a bosszú kultúrája volt; különösen a nuerek álltak harcban állandóan, saját klánjaik is háborúztak, elrabolták a jószágokat. Nem a gyarmati kormányzat hozta meg a változást, hanem az egyházak és a szívek megváltozása, amikor az emberek befogadták a Krisztusban való hitet, és ráébredtek, hogy új életforma is létezik. Ezért

e látogatás végén nemcsak a nagyszerű munkálkodásért imádkozom, hanem különösen azért, hogy Isten Lelke hozza el a megbékélés és gyógyulás új szellemét Dél-Szudán népének.

HARMADIK KÉRDÉS

Claudio Lavanga (NBC NEWS)

– Jó napot kívánok mindenkinek! Szentatya, Öntől szeretném kérdezni, mivel Welby érsek felidézte azt a hihetetlen pillanatot 2019-ből, amikor letérdelt Dél-Szudán vezetői előtt, hogy békét kérjen. Sajnos két hét múlva lesz egy másik szörnyű konfliktus első évfordulója, az ukrajnai háborúé, és a kérdésem az, hogy hajlandó lenne-e ugyanezt a gesztust megtenni Vlagyimir Putyin felé, ha lenne lehetősége találkozni vele, mivel a békefelhívásai eddig süket fülekre találtak.

És mindhármuktól szeretném kérdezni: szeretnének-e közösen felhívást intézni az ukrajnai békéért, mivel ritka pillanat, hogy mindhárman együtt vannak?

Ferenc pápa:

– Én nyitott vagyok mindkét elnökkel, az ukrán és az orosz elnökkel is találkozni, nyitott vagyok a találkozóra. Ha nem mentem Kijevbe, az azért volt, mert akkoriban nem lehetett Moszkvába menni. De párbeszédet folytattam, sőt, a háború második napján elmentem az orosz nagykövetségre, hogy elmondjam, el akarok menni Moszkvába, hogy beszéljek Putyinnal, feltéve, hogy van egy kis remény a tárgyalásra. Erre Lavrov miniszter azt válaszolta nekem: „Rendben”, igen, ő ezt felméri, és „majd később meglátjuk”. Ez a gesztus figyelmes gesztus volt, azt mondta, hogy „érte teszem”. De a 2019-es találkozó gesztusa, nem tudom, hogyan történt, nem volt megtervezve, és

a nem tervezett dolgokat nem lehet megismételni, a Lélek visz rá, nem lehet megmagyarázni, pont, én is elfelejtettem. Ez egy szolgálat volt, valami belső késztetés eszköze voltam, nem tervezett dolog volt.

Dél-Szudán legmagasabb rangú állami és egyházi vezetői kétnapos lelkigyakorlaton vettek részt a Vatikánban 2019. április 10–11-én.

Ma… nem ez az egyetlen háború, szeretnék igazságot tenni: Szíria tizenkét-tizenhárom éve háborúban áll, Jemen több mint tíz éve háborúban áll, gondoljunk Mianmarra, a szegény rohingyákra, akik beutazzák a világot, keringenek a világban, mert elűzték őket saját hazájukból. Mindenütt, Latin-Amerikában mennyi háborús tűzfészek van! Igen, vannak fontosabb háborúk, mert nagy zajt csapnak, de – nem is tudom –

az egész világ háborúban áll, önpusztításban él. Komolyan el kell gondolkodnunk ezen. Önpusztításban él. Állítsuk meg időben!

Mert egy bomba egy nagyobbat követel, aztán a nagyobb egy még nagyobbat, és még nagyobbat, és az eszkalációban nem tudhatni, hol végezzük… Meg kell őriznünk a nyugalmunkat, és hideg fejjel kell cselekednünk.

Azután Őexcellenciája a nőkről beszélt: a nők, láttam őket Dél-Szudánban, nevelik gyermekeiket, néha egyedül maradnak, de van erejük egy országot megteremteni. A nők értékesek, ők azok, akik előreviszik… Mert a férfiak elmennek a harcba, elmennek a háborúba, és ezek a nők két, három, négy, öt gyereket nevelnek… Láttam őket itt, Dél-Szudánban. És ha már a nőknél tartunk, szeretnék néhány szót szólni a szerzetesnővérekről, akik részt vesznek az életben, láttam néhányukat itt, Dél-Szudánban, és a mai misén: hallottátok sok szerzetesnővér nevét, akiket megöltek, lemészároltak ebben a háborúban…

Térjünk vissza a nők erejéhez, komolyan kell vennünk őket, és ne csak sminkreklámokhoz használjuk őket! Kérem, ez sértés a nőkre nézve, a nők nagyobb dolgokra hivatottak!

A másik pontot már elmondtam, de a világban zajló többi háborút is látni kell.

Justin Welby:

– Beszéltem Oroszországról, Putyin elnökről és Ukrajnáról, amikor november végén és december elején ott jártam, és tényleg nincs mit hozzátennem, talán csak annyit, hogy ennek a háborúnak a vége Putyin elnök kezében van. Megállíthatná a háborút kivonulással és tűzszünettel, majd hosszú távú megállapodásokról szóló tárgyalásokkal. De nem tudok… Ez egy rettenetes, szörnyű háború.

De azt is szeretném elmondani, hogy egyetértek Ferenc pápával: sok más háború is van. Néhány hetente beszélek egyházunk vezetőjével Mianmarban, beszéltem egyházunk vezetőivel Nigériában, ahol tegnap ismét negyven embert öltek meg Katsinában egy fegyveres konfliktusban, beszéltem sokakkal a világban: teljes mértékben egyetértek a Szentatyával. Egyetlen háború sem érhet véget, ha nem vonják be a nőket és a fiatalokat, pontosan az általa kifejtett okok miatt.

NEGYEDIK KÉRDÉS

Bruce De Galzain (Radio France)

– Szentatya, mielőtt elindult volna apostoli útjára, Ön elítélte a homoszexualitás kriminalizálását. Ez bűncselekmény. Dél-Szudánban és Kongóban a családok nem fogadják el. Én magam a héten Kinshasában találkoztam öt homoszexuális férfival, akiket mind elutasítottak, sőt, el is zavartak a családjukból. Ezek a homoszexuálisok elmagyarázták nekem, hogy elutasításuk a szüleik vallásos neveléséből ered. Néhányukat ördögűző papokhoz is elviszik, mert családjuk szerint tisztátalan szellemek szállták meg őket. A kérdésem, Szentatya: mit mond a kongói, kinshasai és a dél-szudáni családoknak, akik még mindig elutasítják gyermekeiket, és mit mond a papoknak, a püspököknek? Köszönöm!

Ferenc pápa:

– Két út alkalmával beszéltem erről a kérdésről: először Brazíliából hazafelé: „Ha egy homoszexuális irányultságú ember hívő, és keresi Istent, ki vagyok én, hogy elítéljem?” – ezt mondtam azon az úton. Másodszor, Írországból hazafelé – ami egy kissé problémás út volt, mert aznap jelent meg annak a fiúnak a levele –, ott világosan megmondtam a szülőknek: azoknak a gyermekeknek, akiknek ilyen irányultságuk van, joguk van ahhoz, hogy otthon maradjanak, nem rúghatják ki őket a házból, joguk van az otthonukhoz. Aztán nemrégiben mondtam valamit, nem igazán emlékszem, mit mondtam, az Associated Pressnek adott interjúban.

A homoszexualitás kriminalizálása olyan kérdés, amelyet nem szabad figyelmen kívül hagyni.

A számítások szerint mintegy ötven ország van, ahol így vagy úgy kriminalizálják. Egyesek szerint több van, mondjuk akkor, hogy legalább ötven. És ezek közül néhány – azt hiszem, tíz ország – halálbüntetést is kilátásba helyez, nyíltan vagy burkoltan, de halálbüntetést. Ez nem igazságos, a homoszexuális irányultságú emberek Isten gyermekei, Isten szereti őket, Isten kíséri őket. Igaz, hogy egyesek különböző, nem kívánt helyzetek miatt kerülnek ebbe az állapotba, de az ilyen embereket elítélni bűn, a homoszexuális irányultságú embereket kriminalizálni igazságtalanság. Nem csoportokról beszélek, nem, hanem személyekről. Mondhatja valaki: „De csoportokat alkotnak, amelyek zajt csapnak…” Személyekről van szó. A lobbi más dolog. Én az emberekről beszélek. És azt hiszem, hogy

a Katolikus Egyház katekizmusában az a mondat szerepel, hogy „nem szabad őket kirekeszteni”. Azt hiszem, ez egyértelmű.

Justin Welby:

– Talán nem kerülte el teljesen a figyelmeteket, hogy Anglia Egyháza éppen „nemrég”, az utóbbi időben beszélt erről… beleértve a parlamenti vitákat is. Bárcsak én is olyan ékesszólóan és világosan beszéltem volna, mint a pápa. Teljesen egyetértek minden egyes szavával. Kriminalizálás… Anglia Egyháza, az Anglikán Közösség két Lambeth-i konferencián is elfogadott határozatokat a kriminalizálás ellen, de ez nem igazán változtatta meg az emberek többségének gondolkodásmódját. A következő négy napban, Anglia Egyházának általános zsinatán ez lesz a fő téma, és biztosan idézni fogom a Szentatyát. Csodálatosan és pontosan mondta.

Iain Greenshields:

– Csak egy nagyon rövid észrevétel. A négy evangéliumban sehol nem látom, hogy Jézus bárkit is elutasítana. A négy evangéliumban sehol sem látok mást, mint hogy Jézus szeretetet fejez ki mindenki iránt, akivel találkozik. És keresztényként ez az egyetlen megnyilvánulás, amellyel minden emberi lényhez fordulnunk kell, minden körülmények között.

ÖTÖDIK KÉRDÉS

Alexander Hecht (ORF TV)

– Egy kérdés a pápához: az elmúlt napokban sok szó esett az egységről, meg is mutatkozott a keresztények egysége Dél-Szudánban, sőt magának a Katolikus Egyháznak az egysége is. Szeretném megkérdezni, nem érzi-e úgy, hogy XVI. Benedek halála után nehezebb lett a munkája és a küldetése, mert a Katolikus Egyház különböző szárnyai közötti feszültségek megnőttek.

Ferenc pápa:

– Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani, hogy Benedek pápával mindenről tudtam beszélni, véleményt cserélni, és ő mindig mellettem állt, támogatott, és ha bármilyen nehézsége volt, elmondta nekem, és beszélgettünk, és nem volt semmi probléma.

Egyszer beszéltem a homoszexuálisok házasságáról, arról, hogy a házasság szentség, és mi nem részesíthetjük őket szentségi házasságban, de van lehetőség a javak biztosítására polgári jogi úton – Franciaországban ez elkezdődött, nem emlékszem, hogy hívják –; bárki köthet polgári kapcsolatot, nem feltétlenül házasságot, nyugdíjas öregasszonyok is köthetnek polgári kapcsolatot… és így tovább. Aztán egy személy, aki nagy teológusnak tartja magát, Benedek pápa egyik barátján keresztül elment hozzá, és panaszt tett ellenem. Benedek nem ijedt meg, hívott négy kiváló teológus bíborost, és azt mondta nekik: „Magyarázzátok meg ezt nekem”, és ők megmagyarázták. És így ért véget a történet.

Ez egy anekdota, amely megmutatja, hogyan viselkedett Benedek, amikor panasz érkezett.

Egyes történetek, melyeket arról mesélnek, hogy Benedek kesergett ezen vagy azon a dolgon, amit az új pápa csinált, nem mások, mint „mese habbal”. Sőt konzultáltam Benedekkel néhány döntés meghozataláról, és ő egyetértett.

Úgy vélem, kihasználták Benedek halálát olyan emberek, akik saját malmukra akarják hajtani a vizet. És az olyan embereknek, akik így vagy úgy, de saját célra használnak fel egy ennyire kiváló embert, egy ennyire Isten emberét, mondhatni egy szent egyházatyát, azok erkölcstelenek, pártos emberek, nem egyházi emberek. Mindenhol látni azt a tendenciát, hogy pártos teológiai álláspontokat felhasználjanak, és aztán arra vezessenek… Hagyjuk is… Ezek a dolgok maguktól el fognak tűnni, vagy néhány nem fog eltűnni, és tovább fog menni, ahogy az Egyház történetében ez nemegyszer meg is történt. De világosan el akartam mondani, ki volt Benedek pápa, nem volt megkeseredett ember.

HATODIK KÉRDÉS

Jorge Barcia Antelo (RNE)

– Jó napot, Szentatya! Ez a kérdés először Önnek szól. Most két olyan országból térünk vissza, amelyek áldozatai annak, amit Ön a „közöny globalizációjának” nevezett. Ezt már pápasága kezdete óta mondja, és a lampedusai útja óta is. Bizonyos értelemben ezen a héten bezárult egy kör. Gondolkodik még azon, hogy kiszélesítse ennek a körnek a sugarát, hogy elmenjen máshová, hogy más elfeledett országokat meglátogasson? Melyik helyekre tervez elmenni? És ez után az utazás után, mely jó hosszú és megterhelő volt, hogy érzi magát? Még erősnek érzi magát? Vajon megvan a kellő egészsége ahhoz, hogy mindezekre a helyekre elmenjen?

[Megkérdezi angolul az elnököt és az érseket, hogy csatlakoznak-e a pápához egy újabb ilyen útra].

Ferenc pápa:

– A menütől függ!
A közömbösség globalizációjáról beszélek, aztán a kérdésed középpontjában volt egy dolog…

Igen, ez igaz, mindenhol a közöny globalizálódása tapasztalható, az országon belül is, meglehet… Vannak emberek, akik elfelejtettek ránézni honfitársaikra, polgártársaikra, és a sarokba állítják őket, hogy ne kelljen rájuk gondolniuk. Elgondolkodtató, hogy

a világ legnagyobb vagyona egy kisebbség kezében van; és ezek az emberek nem nézik a nyomorúságokat, a szívük nem nyílik meg, hogy segítsenek ezeken a helyzeteken.

Az utazásokról. Azt hiszem, jövőre lesz az indiai utazás, úgy emlékszem… Szeptember 23-án Marseille-be megyek; és van rá esély, hogy Marseille-ből Mongóliába repülök, de ez nem biztos, de lehetséges. Aztán idén még egy másik út: Lisszabon. De a kritérium a következő: Európa legkisebb országait választottam meglátogatni. Ön azt fogja mondani: „De elment Franciaországba.” Nem, én Strasbourgba mentem, én Marseille-be megyek, nem Franciaországba.

A legkisebbek, a legkisebbek, hogy megismerjük egy kicsit a rejtett Európát, azt az Európát, amely annyi kultúrával rendelkezik,

de nem mindenki számára ismert, hogy kísérjünk olyan országokat, mint például Albánia, mely az első volt, és amely a történelem legkegyetlenebb diktatúráját elszenvedő ország. Az én választásom egy kicsit ilyen: azon vagyok, hogy bele ne essem a közöny globalizációjába.

[Az egészségéről kérdezték.] Tudod, hogy rossz pénz nem vész el! Nem, nem olyan, mint a pápáság elején, valóban, ez a térdem zavar, de lassan azért javul, aztán majd meglátjuk. Köszönöm!

Justin Welby:

– Biztos, hogy ez a legjobb légijárat, amellyel eddig utaztam! Viccet félretéve, igen: ha a Szentatya úgy érzi, hogy hozzáadott értéket jelentettem, vagy hogy a (canterburyi) érsek a jövőben hozzáadott értéket jelenthet, az mindig nagy kiváltság lesz. Ez az úticéltól függ, és attól, hogy akadály lennénk-e vagy segítség.

Iain Greenshields:
– Biztosan örömmel és boldogan tennénk valami hasonlót. Az egyetlen korlátozás az, hogy a hivatali időm május 20-án lejár, és a Skót Egyház következő [általános közgyűlésének] elnöke egy nő lesz, egy kiváló képességű nő, és biztos vagyok abban, hogy ő is szívesen vállalná ugyanezt.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír