Greguss Sándor: Megyek haza

Kultúra – 2024. január 26., péntek | 20:30

2023. augusztus 9-én, hatvankilenc éves korában elhunyt Greguss Sándor író, költő, filmrendező. Hét évvel ezelőtt csontvelőrákot diagnosztizáltak nála, amiből csodálatos módon felgyógyult. Ezt követően Istentől kapott küldetésének tekintette, hogy vigaszt adjon a haldoklóknak és hozzátartozóiknak, beszéljen nekik Jézus Krisztus szeretetéről.

2023 áprilisában kiderült, hogy Greguss Sándor amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS), az izmok fokozatos sorvadásával járó betegségben szenved. Miután megkapta a diagnózist, elhatározta, hogy mindennap írni fog. Több százan követték tanítását az életről és Isten dicsőségéről. Az utolsó és még ki nem adott írásaiból szerkesztette meg ezt a könyvet nagyobbik lánya, Greguss Anna. A kötetbe bekerült Greguss Sándor néhány szövege korábban kiadott, Hang szól fentről című könyvéből is.

A Megyek haza című kötet egy mélyen hívő, krisztusi lélek elmélkedése hitről, művészetről, az életről. Nem titkolja: sokáig nem vett tudomást Isten hangjáról, aztán egyszer csak meghallotta a sokadik hívását: „Fölfedeztem a szívemben Őt, és a szeretetet választottam. Majdnem belehaltam, tudjátok. Így lettem a Szeretet szolgálója.” Nem kell nagy dolgokra gondolni, a szolgálat ugyanis „csupán” annyit jelent, hogy „szereted azt, aki ott van előtted. Arról szól, hogy megállsz azért az egyért”. Greguss Sándor így lett szolgáló, vagyis küldött.

Lehet, hogy csak az utca túloldalára küldenek, de nem számít. Isten szemében mindegy, hogy egyhez mész, vagy tömegekhez – csak légy a megtestesült szeretet.”

Greguss Sándort nem a szülei, hanem az apai nagyszülei nevelték fel. Nagymamája élő hitben élt, tőle kapta az első bibliáját, színes képekben volt benne Jézus története. „Gyermekkorom azon része, amit a nagyszülőkkel töltöttem, boldog volt. Biztonságban éltem, amelyet meghatározott az a bizonyosság, hogy minden, ami van, jól van. Nem tudtam még, de ez a tapasztalás volt az első istenélményem.”

A földi élettől búcsúzó költő tudja, hogy az életben minden fentről kapott kegyelem, így a karizma is, „az Isten adománya a Szentlélek által. Olyan adomány, amit nem azért kap meg valaki, mert jobb másoknál, vagy mert megérdemli: Istentől kapja, szeretetből, hogy az egész közösséget szolgálja vele”.

A kötet írója szembeállítja azt, amit mi látunk magunkról, ha belenézünk a tükörbe, és azt, amit Isten lát, amikor ránk néz. Mi látjuk az összes hibánkat, hiányosságunkat, és azt gondoljuk, semmire sem vagyunk jók. Az 1500-as évek elején Michelangelo meglátta egy hatalmas, évtizedekig kihasználatlanul feküdt márványtömbben az angyalt, és elhatározta, kiszabadítja onnan; elvitette a gigantikus, hideg követ a műhelyébe, és egy kalapáccsal és vésővel elkezdte róla lefejteni a fölösleget. Három évi megfeszített munkával így született meg Dávid szobra, a művészettörténet egyik legemblematikusabb alkotása. Greguss Sándor meggyőződése:

mindegy hová mész, mit csinálsz és mennyi hibát és kudarcot viselsz magadon, Isten mindig azt a lehetőséget látja benned, amire alkotott, amire megformált.

Mert van egy álma az életedre, és Ő addig csiszol téged, amíg elő nem tűnik az, amit beléd helyezett. És mindennap rád kiált: Gyere ki! Gyere ki! Hát gyere”.

Greguss Sándor nagy szeretettel ír feleségéről, az afrikai missziós orvosról, Fodor Rékáról és két lányukról: „Most boldog vagyok. Ha olykor mégis vérzik a szívem, szerető asszony jut vérző oldalamra. Reggelenként csacsogó napsugarak: gyermekek mosolyognak rám. Megtanultuk a vizek és kövek nyelvét, együtt énekelünk a fákkal.”

Greguss Sándor számára a leggyötrelmesebb pillanatokban is Isten volt a kapaszkodó: „Idő, kor, betegség, háború, távolság és veszteség nem akadályozhat meg abban, hogy valóban megérinthessem mindazt, amit Ő helyezett utamba. Amivel életem során dolgom akad. Minden alkalmas, ami él és létezik, és fel is használható minden a cél elérésének érdekében, ha előbb kellőképpen felszentelem és így megfelelően teszem környezetem és magam elé. Csupán egyvalamire kell figyelnem: az igazi kiválasztottság kötelességtudattal párosul, amiként a legodaadóbb szolgálat is csak az uralkodói sorsot illeti meg.”

Jézus Krisztus nem egy nagyszerű elképzelés, nem is egy fantasztikus ötlet, de nem is izmus – figyelmeztet Greguss Sándor. – „Ő a kiolthatatlan. Az a fény, aki ott áll a te éjszakád mögött, és várja, hogy felkelj, mert megjött a hajnalod, és egy szívben mindent visszaad neked, amit a születésedtől kezdve elvettek tőled. A tisztaságodat. A méltóságodat. A becsületedet. A szeretetedet. A szenvedélyedet. Mindent. Mindent. És csak a beteg szívedet kéri érte… Add nekem a te beteg szívedet. És én neked adom az én tiszta szívemet. És abban a szívben ott az igazság. A szeretet. A béke. A világosság. És amikor ezt megtapasztalod, akkor elindulnak a könnyeid.”

Sokszor csak egyetlen másodpercen múlik, hogy szentek leszünk vagy kárhozottak. Nincsen köztes állapot.

A válasz viszont túlnő ezen a másodpercen, mert örök. „A feleségem, ez a csodálatos missziós orvos, életem Istentől mellém rendelt párja mondta: »Ha a döntésed során valami nem próbatétel számodra, akkor ne csináld.«” Ugyanilyen fontos, hogy a lényeges, és ne a sürgős dolgokat cselekedjük. A szívünkre kell hallgatnunk, reményt, szeretetet adnunk másoknak. Ebbe beletartoznak a karitatív tevékenységek, de elég lehet a jó szó is.

A kötet végén olvashatjuk a könyv szerkesztőjének, Greguss Annának édesapja halálának napján, 2023. augusztus 9-én írt Facebook-bejegyzését: „Édesapa a legnagyobb harcos volt. Olyan csodálatos és példaértékű életet élt a Földön, amelynek története bárkinek hatalmas erőforrás lehet, akár ismerte személyesen, akár nem. A szívünkben őrizzük, és minden adandó alkalommal tanúságot teszünk róla. Ő az az ember, akiről biztosan tudom, hogy elválaszthatatlan barátságban van Jézussal, és ez adja a megnyugvást is. Az elmúlt tíz napban számunkra elképzelhetetlen módon szenvedhetett, a legnagyobb félelmeivel kellett szembenéznie. A végén már teljesen felvette a kereszten szenvedő Jézus fuldokló arcát.”

Greguss Sándor személyiségének a lényegét Balogh Ottó bestselleríró fejezi ki talán a legplasztikusabban megemlékezésében: „gyufaember” volt, aki nemcsak fényt és meleget ad másoknak, de meg is gyújt másokat, hogy ők is világítsanak és melegítsenek.

Greguss Sándor: Megyek haza
Greguss-Fodor Bt. 2023

Greguss Sándor Megyek haza című kötete megvásárolható az Új Ember könyvesboltban (Budapest, V. kerület, Ferenciek tere 7–8. Nyitvatartás: hétfőtől péntekig: 9–18 óráig), vagy megrendelhető az Új Ember online könyváruházban.

Fotó: afreka.hu; Fodor Réka; Lambert Attila

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria