Új fogadalmas testvérek a kapucinus közösségekben

Megszentelt élet – 2018. szeptember 12., szerda | 10:32

Az egyéves próbaidő, a noviciátus leteltével tizenkét testvér tette le első fogadalmát a kapucinus rend tartományközi tanulmányi házában, az olaszországi Tortonában szeptember 9-én. Szerkesztőségünket Virth József OFMCap tájékoztatta.

A tizenkét fiatal Isten és embertársaik szeretetére és szolgálatára kötelezte el magát a kapucinus rendben, Assisi Szent Ferenc és Szent Pio atya lelki családjában. Fogadalomtételük után a testvérek tovább folytatják majd lelkiségi, filozófiai, teológiai tanulmányaikat, elsősorban Olaszországban.

* * *

A több kapucinus rendtartomány együttműködésével létrejött tortonai tanulmányi házba egyéves jelöltidő után kerülnek a fiatalok. A noviciátus idején elsősorban a közös élet gyakorlatait sajátítják el elöljáróik és a képzésüket irányító magiszter vezetésével. Megismerik a közösségben megvalósuló szerzetesi élet legfontosabb gyakorlatait, hogy képzőik és önmaguk számára is nyilvánvalóvá váljék, hogy képesek-e vállalni ezt az életformát.

Fontos eleme a noviciátusban folyó képzésnek az is, hogy az év során elmélyült lelkiségi tanulmányokat is folytatnak, hogy a sajátos kapucinus lelkiséget egyre teljesebb módon megismerhessék, elsajátíthassák. Ennek a lelkiségnek a forrásai elsősorban Szent Ferenc regulája, egyéb írásai és élete; a kapucinus szentek ránk hagyományozott tanúságtétele, valamint a rendi közösség egyéb írott szabályzatai és élő hagyományvilága.

A Magyar Kapucinus Delegáció is ennek a képzési együttműködésnek részese, a hazánkban kapucinus szerzetesi életre jelentkező fiatalok is ebben a rendszerben vesznek részt.

Fotó: Virth József OFMCap, Magyar Kapucinus Delegáció

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria