Az utolsó utáni pillanatban, reménykedve – 120 éves a New York-i magyar katolikus közösség

Antal-Ferencz Ildikó önkéntes tudósítónk a magyar közösség két vezetőjével beszélgetett a közösség múltjáról, jelenéről és várható jövőjéről.

120 éves múlt

Az ünnepi szentmisén százhúsz-százötven fő vett részt, ami a New York-i magyar származásúak 50 ezer fős létszámához képest akkor is elszomorító, ha ismerjük az itteni magyar katolikus közösség hányatott sorsát, ami a hét évvel ezelőtti templombezárással megpecsételődni látszik, bár az esemény két szervezője – Winer Róbert és Perényi Ágnes, a világi tanács elnöke és elnökhelyettese – ennek ellenkezőjéről biztosított:

nem adják fel a reményt, továbbra is bizakodnak, és küzdeni fognak, hogy újra legyen magyar templomuk (visszakapják a régit), és vágynak rá, hogy legyen saját magyar papjuk,

az ünnepi misét celebráló Iván atya és Laci atya ugyanis kéthetente felváltva járnak be saját templomukból New Yorkba misét tartani.

Csete Iván áldást ad a 120 évért bemutatott hálaadó szentmisén

De mielőtt a jelenlegi helyzet elemzésébe belemerülnénk, érdemes megismernünk az itteni magyarság és azon belül a Szent István katolikus közösség történetének legfontosabb állomásait, amit Csete Iván és Winer Róbert készségesen össze is foglaltak nekem. Az 1800-as évek második felétől kezdődött a tömeges magyar bevándorlás Amerikába, aminek első állomása New York volt. Sokan továbbálltak, sokan pedig itt telepedtek le.

Az új élet mindennapi megpróbáltatásai közepette a bevándorlók keresték a magyar közösségeket, és ha nem volt, akkor megszervezték, legtöbbször a templomok körül.

Később, amikor ezek a gyülekezetek nagyobbak lettek, igény mutatkozott saját templom építésére, így történt ez a New York-i magyarokkal is: épült két református, egy-egy római katolikus, görögkatolikus és egy baptista templom is; egymástól pár utcányira az akkori „magyar környéken”. A felekezeti templomok ma is léteznek, kivéve a római katolikus templomot, amit hét éve bezártak. Utóbbi kronológiája röviden: 1892. augusztus 7-én volt az első katolikus szentmise a Szent Erzsébet-templomban, a Szent István katolikus egyházközséget 1902. augusztus 2-án jegyezték be (innen a 120 év), 1927. augusztus 20-án történt az új templom és iskola alapkövének megszentelése és letétele Manhattan 82. utcájában. Az I. világháború után kivándorolt „öreg amerikások” alapították az új magyar templomot és iskolát,  majd a II. világháborús és az 1956-os politikai menekültek tovább erősítették a magyar katolikus közösséget.

Az első körmenetre a Szent István-ereklyével 1968. augusztus 18-án került sor, és 2015. augusztus 30-án volt a New York-i magyar közösség utolsó vasárnapi szentmiséje, ugyanis az akkori érseki rendelkezés a magyar egyházközséget a Szent Erzsébet szlovák egyházközséggel együtt a szomszédos német Szent Mónika-templom alá rendelte, megszüntetve az előbbiek önálló működését.

A bezárt Szent István-templom New Yorkban

A magyar templom bezárása annyira váratlanul érte a híveket, hogy gyakorlatilag semmit nem tudtak kimenekíteni onnan,

kivéve az eredetileg a bécsi Pázmáneum bejáratánál álló, a II. világháború végén Bécset elfoglaló orosz katonák által megrongált, később a máltai lovagok által restauráltatott és 1975. augusztus 17-én a templomnak ajándékozott Szent István-szobrot, amely letört keresztekkel jelenleg is egy oldalhelyiségben található, a Szent Erzsébet-szoborral együtt. A templombezárás után először a Szent Mónika-templomban tarthattak vasárnapi szentmisét, de az ottani plébános barátságtalan viszonyulása miatt végül a Szent József-templomba jöttek át, ahol Ramsey Boniface atya befogadta őket. A magyar templomból amerikai katolikus iskola lett, a magyar hívek nem mehetnek be az épületbe. Négy évvel ezelőtt a Szent István-napot úgy ünnepelték meg, hogy Perényi Ágnes kért a rendőrségtől engedélyt a templom előtti gyülekezésre, éneklésre és imádkozásra.

Csete Iván így ragadta meg a történtek lényegét:

Az anyaországi fél évszázados ateista elnyomás idején a szabad világ magyar templomai lettek a magyar kereszténység utolsó bástyái.

A kommunizmus bukásával és a vallásszabadság visszaállásával e templomok közösségeinek megmaradt az a szerepük, hogy fenntartsák és ápolják az anyaországon kívül élő magyarság keresztény kultúráját és hagyományát. A sajnálatos bezárás után a nagy yorkville-i német-amerikai templom lett a New York-i katolikus magyarság lelki otthona. Adja a Mindenható, hogy sok szép, nemes és üdvös dolog történjék a jövőben a Jóistennek e szép házában.”

Az ember egymagában elvész

A 40 éve New Yorkban élő, nagyváradi származású Winer Róberttel alaposan átbeszéltük a témát. Mint meséli, Amerikában a templomokkal együtt mindig építettek egy hatalmas közösségi termet is, rendszerint konyhával együtt; a közösségeknek így megvolt minden feltételük a működésre és a fejlődésre. Szerinte egy karrierje elején magyar nyelven is író erdélyi román író, Liviu Rebreanu fejezte ki legszebben ennek fontosságát: „Csakis a szervezett közösség válik alkotóerővé, kedves barátom!

Az ember egymagában elvész, míg a közösségben minden törekvés megtalálja a helyét,

és együttesen hozzájárulnak minden egyén felemeléséhez, valamennyi közösség együttes tevékenysége pedig közelebb viszi az emberiséget Istenhez.”

A New York-i magyar katolikusok ugyanis több mint egy évszázadon át alakultak és fejlődtek egy nagy közösséggé. Hitében egyesítette a bevándorló magyarokat, és egy olyan társadalmi közösséggé lett, ami átkarolta New York és környéke híveit – felekezet, sőt később etnikai és nemzeti hovatartozásra való tekintet nélkül is.

Egyénileg sokan itt találták meg lelki nyugalmukat az új életben: itt találtak közösségre, itt ismerték meg párjukat és itt járultak a szentségekhez.

Sokaknak egész életük ehhez a templomhoz és közösséghez kapcsolódott, és többen azt az óhajukat is kifejezték, hogy itt temessék el őket, de ez 2015-től már nem lehetséges – emlékezett szomorúan.

Nehéz így közösséget építeni – mondta az elnök, majd hozzátette: vasárnaponként jó harmincan járnak misére;

most azért vannak többen, mert olyanok is eljöttek az ünnepségre, akik egyébként a hozzájuk jóval közelebbi nem magyar templomba járnak; és vannak olyanok is, akik azért nem tudnak jönni misékre, mert vasárnaponként is dolgoznak. (Az ünnepség szombaton volt.) Egy ilyen közösség értelme és ereje az lenne, ha el tudná magyarázni a fiataloknak, hogy miért fontos a közösség; mert az, aki visszakérdez, hogy mit ad neki a templom, és miért lenne baj, ha a gyereke nem tudja Petőfit, hiszen akkor is fog tudni itt dolgozni, az nem rosszul gondolkodik, hanem praktikusan – magyarázta. Az amerikaiak is így gondolkodnak: mindegy, hogy ki mit csinál, mond vagy gondol, a végén úgyis csak az számít, hogy le tudom-e este tenni a kenyeret az asztalra. Mert ha én nem tudom, más nem fogja, sem a szomszéd, sem az állam. Ez egy nagyon praktikus, de individualista hozzáállás; vannak országrészek, ahol nem így gondolkodnak, de a nagyvárosokra ez a jellemző.

A hit és közösség fontossága, az áldozatvállalás belülről kell hogy jöjjön, de az is jogos kérdés, hogy a templom mit ad az egyénnek – zárta a gondolatmenetet.

Ami a templombezárást illeti, úgy látja, az emberek nem voltak és sokan még ma sincsenek tisztában azzal, mi is történt velük és mik a következmények. A magyar katolikusok véleményét és szándékait nem vették figyelembe a saját egyházmegyéjükön belül – mondta keserűen Róbert, majd így folytatta: amit száz éven keresztül gyűjtögettek a magyarok, az mind-mind odaveszett, csak két szobrot tudtak megmenteni.

Azóta nincsenek magyar katolikusok New Yorkban, sőt Amerikában sem, csak katolikusok vannak, akik magyarok, és ez nagy különbség – hangsúlyozta.

Egészen más tárgyalóereje van ugyanis egy szervezett közösségnek, mint az egyes embereknek vagy szervezet nélküli csoportoknak. Később kifejtette: a magyar mise nem elég, egy templom működése ennél sokkal többet jelent: hittanórát, beteglátogatást, lelkigondozást, élő kapcsolatokat más szervezetekkel, aktív közösséget – tehát egy működő rendszert, amit a pap és a hívek együtt tartanak össze. Most is vannak magyar közösségi intézmények – magyar cserkészet, magyar iskola, magyar ház –, a hozzájuk tartozóknak a templomba is el kellene jönniük és a papnak is jelen kellene lennie körükben; nemcsak személy szerint, hanem az egyházat képviselve, hitet sugározva. A bezárás után a magyar iskola sajnos teljesen elszakadt a templomtól, a tanítók sem járnak templomba, így nincs a személyes példának ereje. A magyar konzulátusról sem jönnek, kivéve az egyik konzult, a másik inkább csak akkor jön, ha beszédet kell tartania. A korábbi főkonzul, Kumin Ferenc családostól jött, a gyerekei ministráltak is itt.

„Sokan azt sem akarják érzékelni, hogy minél kisebbek vagyunk, annál nagyobb veszélyben vagyunk. Évekig kivettük ezt a termet szombatonként mise után délután 3 és 4 óra között, de ha egyszer nem vesszük ki, lehet, hogy a következő évben már nem tudjuk, mert kiveszi valaki más.

Amikor bezárták a templomot, nem volt, aki minket jól képviseljen: nem volt már magyar papunk és a világi bizottság főnöke sem harcolt eléggé értünk.

Én azt tanultam Erdélyben, hogy meg kell tanulni hogyan szerettesd meg magad – ami nem hízelgést jelent, hanem diplomáciát, együttműködést. Ilyeneket manapság nem hallani, ma ez nem egy jó szlogen a fiatalok számára, az egyéni érdekek felülírják a közösségieket. A másik, amit ma sokan hangoztatnak – idősek és fiatalok is –, hogy kinek van igaza. Nem érdekes, hogy kinek van igaza, hanem az, hogy ki mit tesz le az asztalra. Én ezt a praktikusságot az amerikaiaktól tanultam. Ha nem érted a másikat, menj el a másik irányba, de ne sértődj meg. A magyarok viszont állandóan megsértődnek. A magyaroknál egyébként az is sokat számít, honnan jönnek – az determinálja, hogyan gondolkodnak a közösséget illetően” – zárta gondolatait.

Az utolsó utáni pillanatban vagyunk

A 33 éve New Yorkban élő Perényi Ágnes – aki annak ellenére egyik legaktívabb tagja a közösségnek, hogy gyermekei és unokái nem Amerikában élnek – így fogalmazott: „Sokan tudnak helyzetünkről, itt és Magyarországon is, ezért nagyon reméljük, hogy a jövőben hathatós segítséget kapunk, hogy fenntartsuk a közösséget és átadhassuk legfőbb értékeinket, vagyis a hitünket és a magyarságunkat a fiataloknak.” Őszintén elmondta azt is, hogy a hét évvel ezelőtti templombezárásokat anyagi és személyi okokkal magyarázták (nincs elég pénz, nincs elég pap és nincs elég hívő). Az átszervezések anyagi okai mögött az amerikai katolikus egyház gyermekbántalmazások miatti kárpótlási perek hatalmas anyagi vesztesége húzódik meg, ennek következménye

az egyházmegyében 38 templom összevonása vagy eladása; amelyek többségéből iskola, kultúrház vagy könyvtár lett, a Szent István templomból például katolikus iskola.

Hogy miért fontos a saját pap és van-e a kérésnek realitása miközben három magyar pap is szolgál a keleti parton? Az alelnök szerint is volna rá igény, mert Juhász Imre nagyon leterhelt a New Brunswick-i közösségével, Laci atya is teljes emberként áll helyt Passaicban, kéthetente mindig eljön, hogy a 87 éves Iván atya csak minden második héten utazzon kétszer két és fél órát oda-vissza. Véleménye szerint

azok, akik közelebbi amerikai templomokba járnak családjaikkal együtt, újra eljönnének ide, ha megint lenne magyar lelkipásztori ellátás.

És látja realitását is, szerinte csak diplomácia kérdése, ugyanis mindenki jól járna vele: egy magyar pap legalább két, vagy akár három nyelven szolgálná az itt élő katolikus egyházi közösségeket, és a hívőkre nagyon nagy szüksége volna az amerikai egyháznak is.

Mint mondtja, tisztában vannak azzal is, hogy a templom visszaadása komoly egyházi és állami diplomáciai lépéseket igényel, de ha mégse működne, akkor

legalább azt szeretnék elérni, hogy heti egy vasárnapi misét tarthassanak ott, előtte legyen hittanóra, utána közösségi kávézás (ahogy most is van).

Az iskolát őrző biztonsági őr nem engedi őket belépni, mert a heti egy mise csak a diákoknak szól. Szerinte a járvány is csak újabb ürügy volt arra, hogy ne engedjék be őket. Úgy tudja, hogy az épületből az összes padot kivették, nem is tudni hol vannak, de nem is fontos, mert azok pótolhatóak; a lényeg: az épület nem lett deszakralizálva, az oltár a helyén van. A helyzet tehát Ágnes szerint nem reménytelen és nem megoldhatatlan. „Annyi a vágyunk, hogy legyen egy saját magyar papunk, mert akkor visszajönnének a hívek. És van itt olyan hozzáértő ember, aki tudna abban segíteni, hogy a közösségi média által sokkal többen tudjanak rólunk – de mindehhez kellene a templom és a pap, aki összetartja a közösséget. Tudom, hogy otthon is nagy paphiány van, de ez jobban fáj nekem, mert

az utolsó utáni pillanatban vagyunk és a New York-i magyar katolikus közösség fennmaradásának létkérdéséről van szó.

És hogy miért fáj nekem ennyire, és miért vagyok ennyire aktív? Mert minél idősebb vagyok, annál bölcsebb, tudom mi az igazán fontos számomra: a hitem és a magyarságom.”

Fotó: Antal-Ferencz Ildikó

Magyar Kurír